Chelsea: Mbappé édesanyja kiakadt, amiért nem szerződtették a fiát

2022.06.22. 11:33
null
Képzeljük el Mbappét Chelsea-mezben (Fotó: Getty Images)
Nem mindennapi történetet mesélt el Serge Daniel Boga, a Chelsea egykori játékosmegfigyelője. Állítása szerint ő már 2012-ben felfigyelt Kylian Mbappéra, aki a londoni együttesnél próbajátékon is részt vett. A fiatal francia jól szerepelt, de mégsem szerződtették egy mérkőzés után, az édesanyja pedig kiakadt.

 

„Mbappé nem mondott nemet a Realnak, csak kicsit várni kell rá”
Pérez kitálalt, elmondta a meghiúsult Mbappé-transzfer részleteit

A Chelsea korábbi játékosmegfigyelője, Serge Daniel Boga Kylian Mbappéról beszélt. A francia támadó 2012-ben 14 esztendősen vett részt próbajátékon a londoni együttesnél.

Mbappé egy Charlton elleni 7–0-ra megnyert összecsapáson mutatta meg, mit tud, azonban a jó szereplése ellenére sem szerződtette őt a Chelsea.

„A Chelsea hívta meg őt először próbajátékra, hamarabb, mint a Real Madrid” – mondta Boga a goal.comnak.

A szakértő egy Nike-nál dolgozó ismerősétől hallott először Mbappéról. Az ifjú tehetség akkor az AS Bondyban futballozott, amely egy Párizshoz közeli kis egyesület. Boga első látásra tudta, különleges srácról van szó, s elmondása szerint mindenkit felhívott a Chelsea-nél.

A klubnál azt mondták, hogy Mbappénak vissza kell majd menni egy újabb próbajátékra – ez pedig az édesanyját igencsak feldühítette.

„A fiam nem jön vissza. Vagy most szerződtetik, vagy öt éven belül 50 millió euróért megvehetik” – mondta Mbappé édesanyja.

Természetesen a Chelsea-nél nem tűrték el ezt a hangnemet, így az üzlet nem jött létre. Az mondjuk tény, hogy Mbappé anyukájának igaza volt, sőt még keveset is mondott – az az 50 millió a PSG klasszisának új szerződése után nagyjából a bal lábára sem lenne elég.

Mint azóta tudjuk, Mbappé végül a Monacóban kötött ki, ahonnan 2018-ban a Paris Saint-Germainbe igazolt. A Transfermarkt jelenleg nagyjából 160 millió euróra becsüli a 23 esztendős futballista értékét.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
2 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
13 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
23 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Kylian Mbappé: Ha a futball történelmének részévé akarsz válni, játszanod kell a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 17:27