Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

V. H. L.V. H. L.
2026.02.02. 13:50
Kerkez Milos (vörös mezben) csapatához hasonlóan remekül játszott a Newcastle ellen, itt éppen Anthony Elangát hagyja faképnél (Foitó: Getty Images)
Elégedett volt csapatának a Newcastle United 4–1-es legyőzése során nyújtott teljesítményével a Liverpool FC és a magyar labdarúgó-válogatott balhátvédje, Kerkez Milos, aki szerint az Anfield Road közönsége óriási energiát adott nekik ahhoz, hogy 0–1-ről meg tudják fordítani a mérkőzést.

Nem indult jól a Liverpool FC számára a Newcastle United elleni hazai bajnoki: a 36. percben Anthony Gordon lapos lövésével a „szarkák” szereztek vezetést az Anfield Roadon. Ám ami ezután jött, az már méltó volt a bajnoki címvédőhöz. Hugo Ekitiké duplájával még a szünet előtt fordított a hazai gárda, hogy aztán Florian Wirtz és Ibrahima Konaté góljai fölényes győzelmet hozzanak a Liverpoolnak.

A 4–1-es siker nemcsak a drukkerek tetszését nyerte el, a klub honlapjának adott interjújában a találkozót végigjátszó, a második liverpooli találatnál gólpasszt adó Kerkez Milos is méltatta csapata teljesítményét.

„Most igazán boldogok vagyunk. Remek mentalitással léptünk pályára, és rengeteg energiát kaptunk fantasztikus szurkolóinktól. Őszinte leszek, ilyet még sosem éreztem. Őrült hangulat volt, ami alaposan felpaprikázott bennünket. A csapatszellem kifogástalan volt, nagyot küzdöttünk és jól játszottunk” – értékelte röviden a mérkőzést Kerkez, aki külön kitért arra, milyen nagyra értékeli, hogy hátrányból sikerült fordítaniuk.

„Volt húsz-huszonöt perc, amikor sok pontrúgást végezhettek el, és nagyon észnél kellett lennünk, hogy mi fejeljük el a beívelt labdákat, mert a Newcastle magas csapat, amely tud élni a rögzített játékhelyzetek adta lehetőségekkel. Alisson Becker, Ibrahima Konaté és Virgil van Dijk azonban ragyogóan semlegesítette a beíveléseket. Aztán hátrányba kerültünk ugyan, de amint említettem, óriási energiát kapunk a szurkolóktól. Jött két gyors gól, az első félidő végén már vezettünk, aztán pedig mindenki tudja, mi történt” – fogalmazott a 22 éves balhátvéd.

A mérkőzésen különösen elemében volt az Ekitiké, Wirtz kettős, ők láthatóan egyre jobban érzik az összjátékot. 

„Briliáns játékosok. Én edzésen minden nap látom őket, úgyhogy számomra ez nem újdonság, de a stadionba kilátogatók biztosan nagyon élvezik, amikor ez a két spíler így játszik. Rengeteget fejlődtek, és biztos, hogy nem állnak le” – méltatta csapattársait a magyar válogatott játékos, aki szerint a Liverpool most igazán bajnoki címvédőhöz méltón futballozott.

„Ragyogó produkció volt. Mindannyian nagyot küzdöttünk, ha kellett, sprinteltünk visszafelé, ha kellett, akkor előre, jól kontráztunk, és jól védekeztünk a pontrúgásoknál. Kiváló mentalitással játszottunk, ha minden héten így teljesítünk, akkor nagy dolgokra lehetünk képesek. Most fújunk egyet, megünnepeljük a győzelmet, aztán jövő héten összecsapunk a Manchester Cityvel – ismét hazai pályán. A szurkolóink zseniálisak, megérdemlik az ilyen remek pillanatokat, amelyekből remélem, minél többet tudunk adni nekik.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Liverpool FC–Newcastle United 4–1 (2–1)
Liverpool, Anfield, 60 416 néző. Vezette: Hooper
Liverpool: Alisson – Szoboszlai, I. Konaté, Van Dijk, Kerkez – Gravenberch, A. Mac Allister – Szalah (Chiesa, 83.), Wirtz (Endo, 87.), Gakpo – Ekitiké (C. Jones, 83.). Menedzser: Arne Slot
Newcastle: Pope – Trippier (Osula, 84.), Thiaw, Burn, Hall (A. Murphy, 89.) – Tonali, J. Ramsey, Willock (J. Murphy, 73.) – Elanga (Woltemade, 73.), Gordon, Barnes (Wissa, 73.). Menedzser: Eddie Howe
Gólszerző: Ekitiké (41., 43.), Wirtz (67.), I. Konaté (90+3.), ill. Gordon (36.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Arsenal

24

16

5

3

46–17

+29 

53 

  2. Manchester City

24

14

5

5

49–23

+26 

47 

  3. Aston Villa

24

14

4

6

35–26

+9 

46 

  4. Manchester United

24

11

8

5

44–36

+8 

41 

  5. Chelsea

24

11

7

6

41–26

+15 

40 

  6. Liverpool

24

11

6

7

39–33

+6 

39 

  7. Brentford

24

11

3

10

36–32

+4 

36 

  8. Fulham

24

10

4

10

33–34

–1 

34 

  9. Everton

24

9

7

8

26–27

–1 

34 

10. Newcastle

24

9

6

9

33–33

33 

11. Sunderland

23

8

9

6

24–26

–2 

33 

12. Bournemouth

24

8

9

7

40–43

–3 

33 

13. Brighton

24

7

10

7

34–32

+2 

31 

14. Tottenham

24

7

8

9

35–33

+2 

29 

15. Crystal Palace

24

7

8

9

25–29

–4 

29 

16. Leeds United

24

6

8

10

31–42

–11 

26 

17. Nottingham Forest

24

7

5

12

24–35

–11 

26 

18. West Ham

24

5

5

14

29–48

–19 

20 

19. Burnley

23

3

6

14

25–44

–19 

15 

20. Wolverhampton

24

1

5

18

15–45

–30 

 

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Tökéletesen végrehajtottuk a tervet

Bajnokok Ligája
11 órája

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
12 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
14 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
23 órája

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:40

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:56

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:15

Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28
Ezek is érdekelhetik