Szoboszlai, Szalah és Slot is klubrekorder lehet a Galatasaray ellen

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.03.09. 14:04
Szoboszlai Dominik (balra) és Mohamed Szalah (középen) is klubrekorder lehet (Fotó: Getty Images)
A Liverpool labdarúgócsapatának honlapja több statisztikát is megosztott a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt, az egyik Szoboszlai Dominikhoz köthető.

A Liverpool a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligája ligaszakaszában, így nem kellett egy plusz párharcot megvívnia a nyolcaddöntőért. Az angol csapat azzal a Galatasarayjal csap össze, amely a Juventus búcsúztatásával jutott el a legjobb 16 közé.

A klubhonlap a mérkőzés előtti napon több érdekes statisztikát is megosztott, amelyből kiderül, hogy Arne Slot vezetőedző mellett Szoboszlai Dominik és Mohamed Szalah is klubrekorder lehet.

A holland szakvezető a 100. meccsén irányítja a Liverpoolt, és ha a vörösök nyernek Isztambulban, akkor megdönti Kenny Dalglish rekordját, aki csúcstartó a győzelmek számában az első száz mérkőzést tekintve. Slot 62 sikernél jár eddig az angol csapat kispadján.

Mohamed Szalah egyedüli klubrekorder lehet, ha pályára lép. Az egyiptomi klasszis ugyanis eddig Jamie Carragherrel tartotta a klubcsúcsot 80 liverpooli Bajnokok Ligája-mérkőzéssel, úgyhogy ha lehetőséget kap Slottól, megelőzi az egykori válogatott középhátvédet. Szalah egyébként már csak egy találatra jár attól, hogy első afrikai játékosként elérje az 50 Bajnokok Ligája-gólt.

Szoboszlai az előző hat BL-meccsen gólt szerzett vagy gólpasszt adott, és ha a törökök ellen is összejönne neki bármelyik, első liverpooliként érhetné el a hetes számot ebben a statisztikai mutatóban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Kedd, 18.45: Galatasaray (török)–Liverpool (angol)

 

Legfrissebb hírek

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
14 órája

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
2026.06.11. 07:50

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:43

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19
Ezek is érdekelhetik