Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 14:57
null
Sem Christopher Nkunkura (balra), sem Nicolas Jacksonra (jobbra) nem számítanak a továbbiakban a Chelsea-nél (Fotó: Getty Images)
Joao Pedro és Liam Delap érkezése után nem maradt hely Nicolas Jacksonnak és Cristopher Nkunkunak a Konferencialiga- és klub-vb-győztes „kékeknél”, akiket Enzo Maresca menedzser nem is nevezett a pénteki, West Ham elleni bajnokira.

Nincs ott a Chelsea holnapi, West Ham United elleni keretében Nicolas Jackson és Christopher Nkunku. Azzal, hogy a „kékek” menedzsere, Enzo Maresca nem nevezte a két játékost, egyértelművé tette, hogy mind a szenegáli, mind pedig a francia támadótól meg akar válni a klub, lehetőleg minél hamarabb – írja a Daily Mail.

Noha a londoni csapat a 4. helyen végzett a bajnokságban, megnyerte a Konferencialigát és a klubvilágbajnokságot, az olasz szakember nem volt elégedett csatárai teljesítményével – ezt mutatta az is, hogy a nyári átigazolási időszakban a centerposztra Joao Pedro és Liam Delap személyében két játékos is érkezett.

Mivel a brazilért 63.7, az angolért 35.5 millió eurót fizetett ki a klub, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Jacksonnak és Nkunkunak nem lesz helye az együttesben, főleg azok után, Joao Pedro négy eddigi tétmeccsén három gólt szerzett és a klubvilágbajnokságon egyszer Delap is „beköszönt”.

„Jackson a Crystal Palace ellen letöltötte az eltiltását, de nem lesz ott a keretben. Azért, mert ahogy már mondtuk, két csatárunk van arra a pozícióra, és tudjuk, hogy az átigazolási időszak lejárta előtt történhet még valami" – fogalmazott döntésével kapcsolatban Maresca.

A Chelsea mestere azt is elmondta: Nkunkura ugyanez vonatkozik – a francia 2023-ban érkezett, de nem igazán jutott játéklehetőséghez. A fővárosiak balhátvédje, Ben Chilwell és az elmúlt idényt kölcsönben az Arsenalban töltő Raheem Sterling sem szerepel a klub további terveiben, ők Maresca szavaival élve szintén „megoldásra várnak”, s külön edzenek a többiektől.

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

A Chelsea helyzetekig, a Crystal Palace egy meg nem adott találatig jutott.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 22., PÉNTEK
21.00: West Ham United–Chelsea (Tv: Match4)
AUGUSZTUS 23., SZOMBAT
13.30: Manchester City–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers
16.00: Brentford–Aston Villa
16.00: Burnley–Sunderland
18.30: Arsenal–Leeds United (Tv: Spíler1)
AUGUSZTUS 24., VASÁRNAP
15.00: Crystal Palace–Nottingham Forest
15.00: Everton–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
17.30: Fulham–Manchester United (Tv: Spíler1)
AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ
21:00: Newcastle–Liverpool (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

Felkészülés: döntő volt a Chelsea villámrajtja, Modric debütált a Milanban, Dortmundban győzött a Juve

Minden más foci
2025.08.10. 18:04

Klub-vb: Enzo Fernández garancia a sikerre

Klub-vb
2025.07.14. 13:56

Premier League: újabb brazillal erősít a Chelsea – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.29. 21:15

Klub-vb: a végső győzelemre is képes lehet az önbizalomtól duzzadó Chelsea

Klub-vb
2025.06.09. 16:09

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 23:20

Raphinha és Yamal nem, Sterling bekerült a hét álomcsapatába a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 17:59

BL-legek: az Atléticónak mindig a Real Madrid a veszte; Asensio elképesztő formában

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 10:57
Ezek is érdekelhetik