Finomhangolásra van szüksége a „Liverpool 2.0”-nak – angol lapszemle

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.11. 09:31
null
Hugo Ekitikének jelenleg nincs riválisa a csatársorban (Fotó: Getty Images)
Mint ismeretes, az angol bajnok Liverpool (Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a soraiban) tizenegyesekkel maradt alul az Angol Szuperkupa (Community Shield) vasárnapi döntőjében. Mutatjuk, hogyan látták a történteket az angol sportsajtóban.

A brit közmédia (BBC) elemzése szerint a nyári érkezők közül Kerkezt, Wirtzet, Frimpongot és Ekitikét is a kezdőcsapatba jelölő Arne Slotnak van még min dolgoznia, dacára annak, hogy a debütáló játékosok közül Ekitiké és Frimpong is gólt szerzett – erre legutóbb Craig Bellamy és Mark Gonzalez 2006-os bemutatkozása óta nem volt példa. A „Vörösök” védelme ugyanis egyelőre nem állt össze: a nyáron a Real Madridhoz távozó Trent Alexander-Arnolddal szembeni egyik legfőbb kritika az volt, hogy támadó kvalitásai ellenére hátul nem eléggé acélos. A jelek szerint az ő pótlására szerződtetett Jeremie Frimpong (aki az angollal szemben klasszikus szárnyvédő, és nem mozdul be középre, hogy irányítsa a játékot – a szerk.) is hasonló gondokkal küzd, hiszen gólt szerzett, de az ő helyezkedése miatt nem állt lesen a Palace második gólját jegyző Ismaila Sarr. A BBC további fájó pontként jegyzi meg, hogy a védelem tengelyében továbbra is csak a Konaté, Van Dijk párosra lehet hosszú távon számítani.

A támadósorban bemutatkozó Hugo Ekitiké játékával kapcsolatban a cikket szerző Emma Smith párhuzamokat vél felfedezni a francia csatár és távozó elődje, Darwin Núnez között. A francia ugyan jól bánt a labdával és gólt is szerzett, de a második félidőben két komoly lehetőséget is elpuskázott, ez pedig végső soron Palace-sikert eredményezett. A Curtis Jones, Szoboszlai Dominik középpályás duó játékát dicsérő cikkíró szerint ezzel együtt még nagyon korai lenne messzemenő következtetéseket levonni a liverpooli drukkereknek – már csak azért is, mert a Premier League-érában az Angol Szuperkupa 33 győztese közül csak nyolc lett bajnok az idény végén, ami jelen esetben jó ómennek tekinthető.


Mindeközben a Liverpool Echo is a védelem sebezhetőségét nevezte meg az „új” Liverpool legnagyobb gondjaként (kiemelve a belső védők fentebb ismertetett helyzetét), hozzátéve, hogy a középpályások sem tudták mindig megfelelően fedezni az egy sorral hátrébb játszó társaikat. 

A helyi lap szakértője, Paul Gorst által jegyzett írás szerint taktikai szempontból érdekes volt az utolsó 20 perc, amikor Ekitiké lecserélése után Florian Wirtz mellett Szoboszlai Dominik is a tízes szerepkörében futballozott, vérbeli csatár nélkül – a húzás a Manchester City előző idénybeli játékát idézte. Ezzel együtt Arne Slot akár azzal is kísérletezhetett, hogy a német karmester képes-e helytállni hamis kilencesként. Ennek dacára egyértelmű, hogy a francia centernek jelenleg nincs konkurenciája a támadósorban, és várhatóan érkezik még erősítés a nyáron – jó kérdés, hogy ez végül Alexander Isak lesz-e, vagy valaki más.

ANGOL SZUPERKUPA (COMMUNITY SHIELD)
Crystal Palace–Liverpool 2–2 (1–2) – 11-esekkel 3–2
London, Wembley Stadion, 82 645 néző. Vezette: Chris Kavanagh
CRYSTAL PALACE: D. Henderson – C. Richards, Lacroix, Guéhi (Devenny, 90+4.) – Munoz, Wharton (Lerma, 85.), Kamada (Hughes, 29.), Mitchell (Sosa, 79.) – I. Sarr, Eze – Mateta. Vezetőedző: Oliver Glasner
LIVERPOOL: Alisson – Frimpong, I. Konaté, Van Dijk, Kerkez (Robertson, 84.) – Szoboszlai, C. Jones (Endo, 71.) – Szalah, Wirtz (Elliott, 84.), Gakpo – Ekitiké (Mac Allister, 71.). Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: Mateta (17. – 11-esből), I. Sarr (77.), ill. Ekitiké (4.), Frimpong (21.)

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
16 órája

BL-legek: Julián Alvarez elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:37

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:41

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:11

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04
Ezek is érdekelhetik