Szélesi Zoltán: Ki kellett használnom a szerencsés csillagállást

R. P.R. P.
2026.01.06. 17:03
null
Fotó: Újpest FC
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest új vezetőedzője, Szélesi Zoltán szerint a kinevezése a szerencsés csillagállásnak is köszönhető, és ezt ki kellett használnia.

 

A korábbi 28-szoros válogatott labdarúgó 2024 márciusától a magyar U21-es válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, múlt hét kedden viszont elfoglalta az Újpest vezetőedzői posztját. A váltásról az M4 Sportnak nyilatkozott.

„Úgy fogalmaznék, hogy az MLSZ-től átjöttem az Újpesthez, és csak köszönettel tartozom a szövetségnek, egyszer majd a jövőben szívesen visszatérnék” – kezdte a 44 éves korábbi hátvéd, aki játékosként két időszakban összesen kilenc idényen keresztül futballozott az Újpestben.

„Az érzéseim kristálytiszták, a lila szín mindig is itt virított a ruhámon, sőt a szívemben is” – fogalmazott, majd hozzátette, Dárdai Pállal több mint húszéves a barátságuk, így a sportigazgatónak nem is kellett meggyőznie, hogy elvállalja a csapat irányítását.

„A biztos tulajdonosi háttér, a sportigazgató hívószava és az újpesti lehetőség együtt olyan szerencsés csillagállás, amelyet ki kellett használnom” – mondta.

Hangsúlyozta továbbá, mennyire fontos, hogy a szakmai stábban további egykori újpesti kötődésű játékosok is helyet kaptak, Balajcza Szabolcs kapusedzőként, Egressy Gábor pedig a sportigazgató tanácsadójaként.

„Mindannyian tisztában vagyunk az elvárással, játékos és vezető egyaránt. A kiindulási alap megvan, innentől kezdve a szakmai stáb és a játékosok teljesítményén múlik, hogy a klub hasznára legyünk” – zárta a szakember.

Az Újpest az őszi szezont követően a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, a két és fél hét múlva esedékes tavaszi első fordulóban pedig Nyíregyházán lép pályára.

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 15:30

Szélesi Zoltán lett az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

A 44 éves szakember vezetőedzőként először kapja meg az esélyt az NB I-ben. Csatlakozott a stábhoz Egressy Gábor is, aki tanácsadóként segíti majd Dárdai Pál sportigazgatót.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30