Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 23:24

 

A magyar labdarúgáson a nyolcvanas évek eleje óta edződő embernek nagyon nehéz újat mutatni. Még Angliából is. Idehaza egy időben néhány helyen társasjáték volt a „kinek, mit és mikor fizetek”, 2003-tól kezdve pedig dokumentáltan legalább három helyen rendeztek temetést minimum másodosztályú csapatnak. A Vasasnál kezdődött a gyászszertartások sora, amelynél a kezdőkörben helyeztek el koszorút, majd 2007-ben Dunaújvárosban érkeztek koporsóval a szurkolók a hét évvel korábban még bajnoki címet szerző együttes mérkőzésére, hogy aztán 2015-ben jöjjön a szerintem legbizarrabb „előadás”. Pécsett az élvonalból addigra már kizárt gárda drukkerei a Nyíregyháza elleni bajnoki után ástak el a pálya közepén egy koporsót, amelyet aztán – a pálya beomlásától való félelem miatt – néhány héttel később kiástak és elégettek…

Ehhez képest semmiségnek tűnik, hogy a Sheffield Wednesday drukkerei a minap egy koporsóval sétáltak, „Chansiri megöli a klubunkat!” felirat társaságában. Csakhogy itt a világ egyik legrégebbi, 1867-ben alapított klubjáról beszélünk, amelynek a tulajdonosa elképesztően gazdag thaiföldi üzletember, Dejphon Chansiri. Az övé és a családjáé a világ piacvezető tonhalkonzervgyártó cége, a família vagyonát a Forbes 2020-ban 585 millió dollárra (435 millió font) becsülte. Ebből a pénzből nem sikerül normálisan működtetni egy olyan klubot, amely az angol profi világ része, és alapból például egész tisztességes médiabevételre számíthat. Más kérdés, hogy úgy nem is lehet, ha alapvetően csak a bevételre, a hozamra számít a tulajdonos.

Chansiri 2014-ben vette meg a klubot Milan Mandarictól, azóta napjainkig – a The Athletic portál nyomozása szerint – összesen 167 millió fontot szánt rá, beleértve a 37.5 millió fontos vételárat is. A thaiföldi üzletember célja a Premier League-be jutás és az ottani stabil szereplés volt, ennek tükrében érdemes elhelyezni az évtizednyi idő alatt elköltött összeget: a jelenleg az angol élvonalban szereplő húsz csapatból kilenc ennél az összegnél többet költött el idén a nyári átigazolási piacon. Nem egy évtized alatt, hanem 2025 júliusában és augusztusában. A Chansiri által a Wednesdaybe feccölt összeg jelentős része 2017-ig érkezett meg a számlára, addig volt reális esélye a csapatnak az élvonalba jutni, de két osztályozót is elbukott. Attól kezdve viszont olyan burleszk kezdődött meg, amely a mai napig tart.

A szurkolók szemében a thaiföldi mágnás egy személyben a felelős, aki különösen a koronavírus-járvány óta vett fel furcsa szokásokat. Már 2021-ben is előfordult, hogy egymást követő négy hónapban nem a megadott időben kapták meg a játékosok és az alkalmazottak a fizetésüket, de ott a körülményekre való tekintettel a Shef­field megúszta hatpontos levonással az esetet. Az idén tavasszal újraindult a sakkozás a bérekkel, de immár a kispénzű munkavállalók is bekerültek az ördögi körbe. Rájuk korábban igyekezett nagyon figyelni a tulajdonos, de azáltal, hogy már ők sem kapják meg idejében a bérüket, lehet következtetni a baj nagyságára. Ráadásul az angol lapok előástak egy olyan FIFA-szabályt, amely szerint minden olyan játékos, aki egymást követő két hónapban nem a megadott időben és mértékben jut hozzá a pénzéhez, 15 napos fizetési meghagyást küldhet a klubjának, és ha ezen időszak alatt sem kapja meg a neki járó összeget, szabadügynökként távozhat. Mindenkinek szíve joga élni a lehetőséggel, de mivel a Sheffieldnél a nyáron megszaporodott a „közös megegyezéssel” távozó emberek száma, vélhetően többen éltek a lehetőséggel. Jellemző a káoszra, hogy júliusban, a felkészülés kezdetekor nem volt nyári menetrendje vagy lekötött edzőtábora a gárdának (figyelem, az Európa 10-15 legerősebb bajnoksága közé tartozó angol másodosztály egyik együtteséről beszélünk!), szerződéssel 16-an büszkélkedhettek, a klub ajándékboltjában pedig olyan futballista nevével és számával ajánlottak bizonyos portékákat, aki már nem is volt a keret tagja.

A csúszó fizetések és a még nagyobb késéssel (vagy még úgy sem) elküldött adófontok miatt az angol liga (EFL) 2026 végéig három átigazolási időszakból kizárta a Wednesday-t. Chansiri azzal védekezik, hogy 100 millió fonttal tartoznak a klubnak, a The Athletic szerint a pénzügyi kötelezettségek inkább fordítottak, és azért a szurkolók inkább az utóbbinak hisznek. „Úgy gondolom, valóban van okunk a jövőnk miatt aggódni. Nézzük meg, hova jutottak azok a klubok, amelyek hasonló típusú tulajdonossal hasonló helyzetben voltak. Nem túl vidámak a történeteik” – fogalmazott James Silverwood, a Sheffield Wednesday Supporters’ Trust szurkolói közösség tagja. Az EFL megpróbált a felek között közvetíteni, még júniusban is háromoldalú találkozót szervezett – hiába.

A 2021-ben megromlott viszony mára helyrehozhatatlanul rossz lett. A drukkerek szerint mindössze egy elfogadható megoldás létezik: ha Chansiri eladja a Sheffield Wednesday-t. Erre a tulajdonos hajlik is, kiadott egy közleményt, hogy szívesen megválna tőle, már két konzorciummal is tárgyalt, de egyikkel sem sikerült megegyeznie. Ja, ha az eladó irreális feltételeket támaszt, akkor ezen nincs miért fennakadni. Merthogy a sheffieldiek legnagyobb thaiföldi barátja ezen a téren is megy a saját feje után. Ahogyan mindenben. Vele nem lehet rendesen kommunikálni, csak monológokban és a Line nevű alkalmazásban képes gondolkodni (aki beszélni akar vele, le kell töltenie – ez az egyik alapelve), hat éve igazgatótanács és ügyvezető nélkül működteti a klubot, a saját kontrollmániájának megfelelően, néha egy párhuzamos világban létezve. Mi mással magyarázható az, hogy az egyik konzorciumnak 40 millió fontért és az esetleges Premier League-bevételek egy részéért sem adta el a klubot (pedig a túloldalon még egy 55 ezres új aréna ígérete is szerepelt), aztán meg kikosarazta az Egyesült Államok olaszországi nagykövete, Tilman Fertitta vezette csoportot is. Szó volt meg nem érkező ötmillió fontos előlegről és elutasított Zoom-meetingről is, de ezek azért bőven besorolhatók az álkifogások kategóriájába. Ráadásul Fertittáék otthon vannak a sportvállalkozások üzletszerű működtetésében, elég csak a Houston Rockets NBA-csapatára gondolni. És ha ők azt mondják, a Sheffield Wednesday a jelenlegi állapotában nem ér meg 100 millió fontot, akkor Chansirinek illene felébrednie hagymázas álmaiból.

Csak, ahogyan egyik alkalmazottja fogalmazott, szereti megőrizni a tekintélyét. Amit ő mond, annak úgy kell lennie. Arra nem jön rá, hogy a fallal a fejnek mentalitásával gyakorlatilag egész Sheffieldet maga ellen fordította. Kezdte azzal, hogy át akarta játszani a Hillsborough Stadiont a saját cégének, de mivel nem sikerült egy adott évben véghez vinnie a tranzakciót, letett róla. Majd érkezett az a pont, ami végképp eltávolította őt a szurkolóktól. Amikor 2023-ban regisztrációs problémák miatt jött egy menetrend szerinti kétmillió fontos büntetésről kiállított csekk, Chansiri azt találta mondani, minden gond meg lenne oldva, ha húszezer Sheffield-szimpatizáns befizetne fejenként 100 fontot a kasszába. Az ő hibájáért. Világos és érthető.

A sheffieldi szurkolók londoni csoportja szeptemberre tüntetést szervez Thaiföld londoni brit nagykövetsége elé, hátha így sikerül nyomást gyakorolni Chansirire. Mindent elkövetnek, mert nem szeretnének a Wimbledon, a Bury vagy éppen a Halifax sorsára jutni. Ők nem akarnak csődbe menni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
2025.08.18. 23:52

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.08.16. 23:37

Újra él a nyugati bástya – Moncz Attila publicisztikája

Európa-konferencialiga
2025.08.16. 00:37

Kétcsúcsú piramis – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.08.14. 23:12

Lécek a magasban – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.08.14. 06:30

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
2025.08.12. 23:38
Ezek is érdekelhetik