A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2025.08.19. 11:43
null
Ekkora eredményt várnak tőlem! (Fotó: AFP)
Sorozatunk 2008-as indulása óta szokásunk szerint elérkeztünk minden idők legforróbb nyarához, amelyben röpködnek a ruhadarabok és a strandolók, folyamatosan dőlnek a melegrekordok és a transzfercsúcsok, egyre kerekebb szemekkel bámulunk az elénk sorjázó tíz- és százmilliókon (mármint nem a számlánkon, hanem a transzfercikkekben). Ötödik körünket nem meglepő módon a Premier League-gel nyitjuk.

 

Évek óta a TOTTENHAM HOTSPURÉ a világ egyik legértékesebb kerete, ehhez képest a londoniak az 1991-es FA-kupa-siker óta kétszer megnyerték a Ligakupát, legutóbb 2008-ban, és az idei Európa-liga-aranyéremig egyetlen nagy siker sem jött össze nekik! 

Legutóbb 2019-ben foglalkoztunk a Tottenhammel, akkor a Bajnokok Ligája-döntő előtt leborultunk az ottani illetékesek tudása előtt, mert fillérekből hoztak össze egy nagyon jó keretet. 

SOVÁNY? Az 1991-es nagy sikert az Erik Thorstved, Gary Mabbutt, Paul Stewart, Paul Gascoigne, Gary Lineker, Najim vonulattal, Terry Venables vezetésével érték el; az El-döntőt Ange Postecoglou keze alatt a Guglielmo Vicario – Pedro Porro, Cristian Romero, Micky van de Ven, Destiny Udogie (Djed Spence) – Pape Matar Sarr (Archie Gray), Yves Bissouma, Rodrigo Bentancur – Brennan Johnson (Kevin Danso), Dominic Solanke, Richarlison (Szon Hung Min) csapat nyerte meg.

Sorozatban jönnek a mínuszok évek (pénznem: font, forrás: SwissRamble)

A sikeredzőt kirúgták, ugyanis a bajnokságban csak a 17. helyen végeztek, a Brentforddal éveken át bizonyító Thomas Frank (fenti képünkön) lett az utóda, aki hozta a maga stábját, és itt jegyeznénk meg, hogy a technikai igazgató is dán: a 2023-ban munkába álló Johan Lange. Új a vezérigazgató is, Vinai Venkatesham, aki a legnagyobb riválisnál, az Arsenalnál dolgozott korábban.

A fő tulajdonos a 63 éves Daniel Levy és a 88 esztendős Joe Lewis cége, az ENIC Group, és 2019 óta, miután befejezték az ultramodern stadion építését, 650 millió eurót költöttek játékosvásárlásra az eladásokon felül, azaz nem garasoskodtak – innen nézve mélyütés a 17. hely és „csak” egy El-aranyérem. 2019 óta a ligában szép sorrendben a 6., a 7., a 4., az 5., a 8. és a 17. helyen végeztek, ez sem egy álomsorozat éppen, még csak egy dobogó sem jött össze – igaz, a világ legerősebb bajnokságában. 

 

MÍNUSZOK, MÍNUSZOK. Még érthetőbb a tulajdonosok helyzete, ha az El-döntőben pályára lépő csapatot felírjuk a megszerzési értéken: 23 millió euró – 48 millió, 63 millió, 48 millió, 22 millió (18 millió) – 21 millió (50 millió), 35 millió, 25 millió – 66 millió (30 millió), 78 millió, 70 millió (36 millió); és érdekes megnézni úgy is, hogy ennél a megszerzési értéknél többet vagy kevesebbet ér-e most az adott játékos: +9 – -10, -13, +2, +18 (+2) – +11 (-12), -10, +5 – -16 (-5), -38, -50 (-16). Láthatjuk tehát, transzferológiai és scoutszempontból nem éppen a lehető legjobb módon költötték el ezt a rengeteg pénzt.

CSAK SZON. Az El-sikercsapatból csak Szon Hung Min, a közönségkedvenc távozott, 33 éves, és húszmilliót adott ért a Los Angeles FC. Pierre-Emile Höjbjerget 13.5 millióért elopciózta az Olympique Marseille, a topcsapatok sora által figyelt 18 éves szélsőt, Mikey Moore-t kölcsönadták a Rangersnek, néhány fiatal is távozott egy időre, a Sergio Reguilón, Fraser Forster, Alfie Whiteman trióval pedig nem hosszabbítottak. 

Hogy Bene tanár urat idézzük: gyenge kezdés után erős visszaesés

NEM SAJNÁLTÁK. Jó 200 millió euróért erősítettek eddig, először is 60 millióért véglegesítették a szélső Mathys Tel és a bekk Kevin Danso kölcsönszerződését, 64 milliót fizettek a West Hamnek a ghánai támadó mindenesért, az előző idényt 9 kanadai ponttal záró Mohammed Kudusért (plusz tízszázaléknyi aláírási díj és legalább ennyi az ügynöknek). Alig 18 éves, egyszeres felnőtt válogatott a 12 millióért a Hajduk Splittől megvett középső védő, Luka Vuskovic, akinek apja és nagyapja is játszott a Hajdukban. Testvére, Mario a HSV játékosa, de 2026 novemberéig nem játszhat a doppingolásért kapott eltiltása miatt, Luka éppen a helyére kerülhet kölcsönbe.

AZ ÚJ SZON? A japán középső védő, Takai Kota szintén a jövő embere, 5.8 milliót áldoztak érte, és mielőtt kérdeznének, van egy dél-koreai játékosa is a Tottenhamnek, az egyszeres válogatott szélső, a roppant tehetséges Jang Min Hjok személyében – őt kölcsönadták a Portsmouthnak, csak jövőre lehet Szon-utód.

Angol labdarúgás
2025.08.02. 17:35

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A nagy dilemma: mi legyen a súlyos sérülés után visszatérő, 29 éves Rodrival?
Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Kinek van a legértékesebb kerete és a legértékesebb kezdőcsapata?

 

NEM LETT BOMBAÜZLET. Nagy meglepetésre kölcsönkapták a Bayerntől a 30 éves Joao Palhinhát, akit a bajorok tavaly 60+5 millió euróért szereztek meg. Egy év és 986 játékperc után potom ötmillió euróért megkapta egy évre a Tottenham, 30 milliós vételi lehetőséggel, de ez már magában foglalja a lehetséges bónuszokat is! A kölcsönadás bónusza egymillió euró, a vételár 25+5 millió lehet, egy évig most az angolok fizetik a bruttó 16 millió eurós (!) fizetést. 2018 óta 1.4 milliárd euróért vásárolt a Hotspur, de most először vettek nem 30 éven aluli futballistát, írja a Transfermarkt. Az előd még 2017-ben érkezett, 15.1 millióért: Fernando Llorente.

MI LESZ VELÜK? Ötszörös spanyol válogatott a szélső, Bryan Gil, kölcsönből kölcsönbe kerül, március óta sérült, visszakerült kölcsönből az izraeli balszellő, Manor Szolomon, aki szintén jó ideje sérült. A 15 millióért vett Alejo Vélizt ismét kölcsönadták, az argentin ék 21 éves – Gilt 30 millióért szerezték meg, Szolomon ingyen érkezett.

Gilt vinné a Celta Vigo, a Bologna és a Fenerbahce, Szolomont a Leeds United, a cserekapus Antonín Kinskyért tett lépéseket a Lille, Lucas Bergvallért a Manchester United, Yves Bissoumáért pedig a Juventus, az AS Roma és a West Ham United.

SZÉLSŐ ÉS KARMESTER. Richarlison, maga mögött hagyva sérüléseit, ideális 9-ese lesz a Frank-csapatnak, de kellene mellé egy Szon, mint Harry Kane mellé. Az ideális kiszemelt a Manchester City Savinhója, a brazil klasszis lehet, és talán most el is adja őt a Rodrygóra pályázó manchesteri csapata.

Eberechi Eze 70 milliós kivásárlási ára már nem érvényes, nyilatkozta a Crystal Palace menedzsere, Oliver Glasner, ettől függetlenül igen közel áll a szakértők szerint a Tottenhamhez. A másik célpont, Morgan Gibbs-White sem lett volna olcsóbb, ha eladja őt a Nottingham Forest – új karmester pedig kell, mert James Maddison nagyon hosszú időre kidőlt, és sokáig nem lehet számítani Kulusevskire sem. 

Ezéért a legújabb hírek szerint 80 millió eurót kell fizetni, plusz aláírási és ügynöki, ügyvédi költségek, nevelési költségtérítés, adó.

A védelem közepébe kiszemelt a Brentford (Frank korábbi klubja!) csapatkapitánya, Nathan Collins (apja, David Collins a kilencvenes évek elején a Liverpoolban játszott), de őt 50 millión alul aligha adják. Ennyibe kerülne a Manchester City húszéves, de már ötszörös válogatott szélső védője, védekező középpályása, Rico Lewis is, némileg meglepő módon ő is célpont, és nem olcsóbb a leverkuseni Piero Hincapié sem.

Savinho alternatívája a Real Sociedad Kubo Takefuszája, érte 70 milliót kérnek, írja a Fichajes, mások szerint Kubo kivásárlási ára csak 60 millió. Savinhót 78 millióra tartja angol lapok szerint a City, de ehhez tegyünk hozzá nyugodtan 15-18 milliós egyéb költséget. Az első ajánlat 50 millió volt.

Az értékekre is vigyáznak, Spence után az új csapatkapitány, az Atlético által csábított Romero is hosszabbított, a klub legjobban kereső játékosa lett.

TÁVIRATI STÍLUSBAN. Kiszemeltek voltak még az angol sajtóban: Maghnes Akliouch, Nico Paz, Lucas Paquetá, Marc Guéhi, Conor Gallagher, Alejandro Garnacho, Dani Olmo, Ademola Lookman, Brahim Díaz, Harvey Elliott, Ferran Torres, Randal Kolo Muani, Morgan Rogers, Rodrygo és Nicolas Jackson.

 

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2025 NYARA

ARSENAL FC
Érkezett: Kepa Arrizabalaga (Chelsea, 5 820 000 euró), Christian Nörgaard (Brentford, 11 600 000), Martín Zubimendi (Sociedad, 70 000 000), Noni Madueke (Chelsea, 55 400 000), Cristhian Mosquera (Valencia, 15 000 000), Viktor Gyökeres (Sporting CP, 65 800 000)
Kölcsönből vissza: Fábio Vieira (Porto), Albert Sambi Lokonga (Sevilla), Karl Hein (Valladolid), Reiss Nelson (Fulham), Marquinhos (Cruzeiro) 
Távozott: Nuno Tavares (Lazio, 5 000 000 euró), Marquinhos (Cruzeiro, 3 000 000), Kieran Tierney (Celtic, ingyen), Jorginho (Flamengo, ingyen), Thomas Partey (Villarreal, ingyen), Tomijaszu Takehiro (szerződését felbontották)
Kölcsönből vissza: Neto (Bournemouth), Raheem Sterling (Chelsea)

ASTON VILLA
Érkezett: Yasin Özcan (Kasimpasa, 7 000 000 euró), Marco Bizot (Brest), Evann Guessand (Nice, 30 000 000)
Kölcsönből vissza: Joe Gauci (Barnsley), Samuel Iling-Junior (Middlesbrough), Koszta Nedeljkovics (RB Leipzig), Philippe Coutinho (Vasco da Gama), Emiliano Buendía (Leverkusen), Lewis Dobbin (Norwich City), Leander Dendoncker (Anderlecht), Enzo Barrenechea (Valencia), Álex Moreno (Nottingham), Kaine Kesler-Hayden (Preston)
Távozott: Robin Olsen (Malmö, ingyen), Kortney Hause (szerződése lejárt), Philippe Coutinho (Vasco da Gama, kölcsön után végleg), Jacob Ramsey (Newcastle United, 45 150 000)
Kölcsönbe: Kaine Kesler-Hayden (Coventry City), Enzo Barrenechea (Benfica, 3 000 000), Yasin Özcan (Anderlecht), Joe Gauci (Port Vale)
Kölcsönből vissza: Axel Disasi (Chelsea), Marco Asensio (PSG), Marcus Rashford (Manchester United)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett: Adrien Truffert (Rennes, 13 500 000 euró), Djordje Petrovics (Chelsea, 28 880 000), Bafodé Diakité (Lille, 35 000 000), Ben Doak (Liverpool, 23 200 000)
Kölcsönből vissza: Joe Rothwell  (Leeds United), Romain Faivre (Brest), Hamed Junior Traoré (Auxerre), Neto (Arsenal), Philip Billing (Napoli), Max Aarons (Valencia), Eli Junior Kroupi (Lorient), Chris Mepham (Sunderland), Mark Travers (Middlesbrough)
Távozott: Dean Huijsen (Real Madrid, 62 500 000 euró), Kerkez Milos (Liverpool, 46 900 000), Jaidon Anthony (Burnley, kölcsön után végleg, 9 500 000), Joe Rothwell (Rangers, 460 000), Mark Travers (Everton, 4 600 000), Neto (Botafogo, i.), Ilja Zabarnij (PSG, 63 000 000), Dango Ouattara (Brentford, 42 800 000)
Kölcsönbe: Daniel Jebbison (Preston), Max Aarons (Rangers)
Kölcsönből vissza: Kepa Arrizabalaga (Chelsea)

BRENTFORD FC
Érkezett: Michael Kayode (Fiorentina, kölcsön után végleg, 17 500 000), Caoimhín Kelleher (Liverpool, 14 800 000), Romelle Donovan (Birmingham City, 3 600 000), Jordan Henderson (Ajax, i.), Antoni Milambo (Feyenoord, 20 000 000), Dango Ouattara (Bournemouth, 42 800 000)
Kölcsönből vissza: Frank Onyeka (Augsburg), Mads Roerslev (Wolfsburg)
Távozott: Mark Flekken  (Leverkusen, 10 000 000), Ben Mee (szl.), Josh Dasilva (szl.), Christian Nörgaard (Arsenal, 11 600 000), Bryan Mbeumo (Manchester United, 75 000 000)

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett: Haralamposz Kosztulasz (Olympiakosz, 35 000 000), Tom Watson (Sunderland, 12 000 000), Diego Coppola (Hellas Verona, 11 000 000), Jun Do Jung (Dedzson Hana, 2 000 000), Andrew Moran (Brighton U21), James Beadle (Brighton U21), Olivier Boscagli (PSV, ingyen), Maxim De Cuyper (Club Bruges, 20 000 000)
Kölcsönből vissza: Kjell Scherpen (Sturm Graz), Facundo Buonanotte (Leicester City), Ibrahim Osman (Feyenoord), Abdallah Sima (Brest), Malick Yalcouyé (Sturm Graz), Julio Enciso (Ipswich Town), Valentín Barco (Strasbourg), Sztefanos Cimasz (Nürnberg), Jeremy Sarmiento (Burnley), Amario Cozier-Duberry (Blackburn), Evan Ferguson (West Ham)
Távozott: Valentín Barco (Strasbourg, 10 000 000), Joao Pedro (Chelsea, 63 700 000), Simon Adingra (Sunderland, 24 400 000), Odeluga Offiah (Preston, 1 600 000), Kjell Scherpen (Union SG, 2 000 000), Pervis Estupinán (Milan, 17 000 000)
Kölcsönbe: James Beadle (Birmingham City), Ibrahim Osman (Auxerre), Amario Cozier-Duberry (Bolton), Carl Rushworth (Coventry), Evan Ferguson (Roma, 3 000 000), Eiran Cashin (Birmingham City), Malick Yalcouyé (Swansea City)

BURNLEY FC
Érkezett: Bashir Humphreys (Chelsea, kölcsön után végleg, 14 000 000), Marcus Edwards (Sporting CP, kölcsön után végleg, 10 000 000), Jaidon Anthony (Bournemouth, kölcsön után végleg, 9 500 000), Quilindschy Hartman (Feyenoord, 9 000 000), Zian Flemming (Millwall, kölcsön után végleg, 8 300 000), Max Weiss (Karlsruhe, 4 000 000), Axel Tuanzebe (Ipswich, i.), Loum Tchaouna (Lazio, 15 150 000), Jacob Bruun Larsen (VfB Stuttgart, 4 000 000), Kyle Walker (Manchester City, 5 780 000), Armando Broja (Chelsea, 23 000 000), Martin Dúbravka (Newcastle United), Lesley Ugochukwu (Chelsea, 28 700 000)
Kölcsönből vissza: Hannes Delcroix (Swansea), Hjalmar Ekdal (Groningen), Han-Noah Massengo (Auxerre), Andréas Hountondji (Standard Liege), Zeki Amdouni (Benfica), Darko Csurlinov (Jagiellonia Bialystok), Michael Obafemi (Plymouth)
Távozott: CJ Egan-Riley (Marseille, i.), Josh Brownhill (szl.), Jonjo Shelvey (szl.), Nathan Redmond (szl.), Han-Noah Massengo (Augsburg, 3 000 000), James Trafford (Manchester City, 31 200 000)
Kölcsönbe: Andréas Hountondji (St. Pauli), Shurandy Sambo (Sparta Rotterdam)
Kölcsönből vissza: Jeremy Sarmiento (Brighton)

CHELSEA FC
Érkezett: Liam Delap (Ipswich, 35 500 000), Estevao (Palmeiras, 34 000 000), Dário Essugo (Sporting CP, 22 270 000), Mamadou Sarr (Strasbourg, 14 000 000), Kendry Páez (Independiente del Valle, 10 000 000), Joao Pedro (Brighton, 63 700 000), Estevao (Palmeiras, 34 000 000), Jamie Gittens (Dortmund, 64 300 000), Jorrel Hato (Ajax, 44 180 000)
Kölcsönből vissza: Joao Félix (Milan), Renato Veiga (Juventus), Axel Disasi (Aston Villa), Ben Chilwell (Crystal Palace), Carney Chukwuemeka (Dortmund), Caleb Wiley (Watford), Armando Broja (Everton), Raheem Sterling (Arsenal), Djordje Petrovics (Strasbourg), Kepa Arrizabalaga (Bournemouth), Mike Penders (Genk), Lesley Ugochukwu (Southampton), Alfie Gilchrist (Sheffield United), Andrey Santos (Strasbourg)
Távozott: Bashir Humphreys (Burnley, k. u. v, 14 000 000), Marcus Bettinelli (Manchester City, 2 400 000), Kepa Arrizabalaga (Arsenal, 5 820 000), Djordje Petrovics (Bournemouth, 28 880 000),  Mathis Amougou (Strasbourg, 14 500 000), Noni Madueke (Arsenal, 55 400 000), Joao Félix (Al-Nasszr, 30 000 000), Armando Broja (Burnley, 23 000 000), Lesley Ugochukwu (Burnley, 28 700 000), Kiernan Dewsbury-Hall (Everton, 28 650 000)
Kölcsönbe: Kendry Páez (Strasbourg), Mike Penders (Strasbourg), Mamadou Sarr (Strasbourg), Marc Guiu (Sunderland)
Kölcsönből vissza: Jadon Sancho (Manchester United)

CRYSTAL PALACE
Érkezett: Walter Benítez (PSV, i.), Borna Sosa (Ajax, 2 300 000)
Kölcsönből vissza: Jesurun Rak-Sakyi (Sheffield United), Naouirou Ahamada (Rennes), Odsonne Edouard (Leicester City), Rob Holding (Sheffield United), Jeffrey Schlupp (Celtic), Joe Whitworth (Exeter City)
Távozott: Joel Ward (szl.), Jeffrey Schlupp (Norwich City, i.), Rob Holding (Colorado Rapids, i.)
Kölcsönbe: Joe Whitworth (Exeter City), Malcolm Ebiowei (Blackpool)
Kölcsönből vissza: Matt Turner (Nottingham), Ben Chilwell (Chelsea)

EVERTON FC
Érkezett: Carlos Alcaraz (Flamengo, k. u. v., 15 000 000), Mark Travers (Bournemouth, 4 600 000), Thierno Barry (Villarreal, 30 000 000), Adam Aznu (Bayern München, 9 000 000), Kiernan Dewsbury-Hall (Chelsea, 28 650 000)
Kölcsönbe: Jack Grealish (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Mason Holgate (West Bromwich)
Távozott: Neal Maupay (Marseille, k. u. v., 4 000 000), Dominic Calvert-Lewin (Leeds United, i.), Mason Holgate (Al-Garafa, i.), Abdoulaye Doucouré (NEOM, i.), Asmir Begovic (Leicester City, i.), Ashley Young (Ispwich, i.)
Kölcsönből vissza: Jack Harrison (Leeds), Armando Broja (Chelsea), Orel Mangala (Lyon), Jesper Lindström (Napoli)

FULHAM FC
Érkezett: Benjamin Lecomte (Montpellier, 500 000)
Kölcsönből vissza: Luke Harris (Birmingham City)
Távozott: Willian (szl.), Carlos Vinícius (Gremio, i.)
Kölcsönbe: Steven Benda (Millwall), Luke Harris (Oxford United)
Kölcsönből vissza: Reiss Nelson (Arsenal)

LEEDS UNITED
Érkezett: Jaka Bijol (Udinese, 18 000 000), Lukas Nmecha (Wolfsburg, i.), Sebastiaan Bornauw (Wolfsburg, 6 000 000), Gabriel Gudmundsson (Lille, 11 600 000), Sean Longstaff (Newcastle United, 13 800 000), Anton Stach (Hoffenheim, 20 000 000), Lucas Perri (Lyon, 16 000 000), Dominic Calvert-Lewin (Everton, i.), 
Kölcsönből vissza: Jack Harrison (Everton), Sam Greenwood (Preston), Joe Gelhardt (Hull City), Darko Gyabi (Plymouth)
Távozott: Rasmus Kristensen (Frankfurt, k. u. v., 6 000 000), Josuha Guilavogui (szl.), Junior Firpo (Betis, i.)
Kölcsönbe: Maximilian Wöber (Werder Bremen), Joe Gelhardt (Hull City), Mateo Joseph (Mallorca)
Kölcsönből vissza: Joe Rothwell (Bournemouth), Manor Szolomon (Tottenham)

LIVERPOOL FC
Érkezett: Florian Wirtz (Leverkusen, 125 000 000), Kerkez Milos (Bournemouth, 46 900 000), Jeremie Frimpong (Leverkusen, 40 000 000), Pécsi Ármin (Puskás Akadémia, 1 780 000), Freddie Woodman (Preston, i.), Hugo Ekitiké (Eintracht Frankfurt, 95 000 000), Giovanni Leoni (Parma, 31 000 000)
Kölcsönből vissza: Ben Doak (Middlesbrough), Calvin Ramsay (Kilmarnock), Stefan Bajcetic (Las Palmas), Nat Phillips (Derby County), Giorgi Mamardasvili (Valencia)
Távozott: Caoimhín Kelleher (Brentford, 14 800 000), Trent Alexander-Arnold (Real Madrid, 10 000 000), Nat Phillips (West Bromwich, 3 500 000), Jarell Quansah (Leverkusen, 35 000 000), Luis Díaz (Bayern München, 70 000 000), Darwin Núnez (Al-Hilal, 53 000 000), Tyler Morton (Lyon, 10 000 000), Ben Doak (Bournemouth, 23 200 000)
Kölcsönbe: Vítezslav Jaros (Ajax)

MANCHESTER CITY
Érkezett: Tijjani Reijnders (Milan, 55 000 000), Rajan Ait-Nuri (Wolverhampton, 36 800 000), Rayan Cherki (Lyon, 36 500 000), Marcus Bettinelli (Chelsea, 2 400 000), Sverre Nypan (Rosenborg, 15 000 000), James Trafford (Burnley, 31 200 000)
Kölcsönből vissza: Kalvin Phillips (Ipswich), Issa Kaboré (Werder Bremen), Josh Wilson-Esbrand (Stoke City), Kyle Walker (Milan), Juma Bah (Lens)
Távozott: Yan Couto (Dortmund, k. u. v., 20 000 000), Kevin De Bruyne (Napoli, i.), Scott Carson (szl.), Kyle Walker (Burnley, 5 780 000), Máximo Perrone (Como, 13 000 000), James McAtee (Nottingham, 25 500 000)
Kölcsönbe: Juma Bah (Nice), Vitor Reis (Girona), Jack Grealish (Everton)

MANCHESTER UNITED
Érkezett: Matheus Cunha (Wolverhampton, 74 200 000), Diego León (Cerro Porteno, 4 000 000), Chido Obi (Manchester United U18), Tyler Fredricson (Manchester United U21), Bryan Mbeumo (Brentford, 75 000 000), Benjamin Sesko (RB Leipzig, 76 500 000)
Kölcsönből vissza: Jadon Sancho (Chelsea), Antony (Betis), Marcus Rashford (Aston Villa), Tyrell Malacia (PSV)
Távozott: Jonny Evans (visszavonult), Christian Eriksen (szl.), Victor Lindelöf (szl.)
Kölcsönbe: Marcus Rashford (Barcelona), Toby Collyer (West Bromwich)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Antonito Cordero (Málaga, i.), Anthony Elanga (Nottingham, 61 400 000), Malick Thiaw (Milan, 35 000 000), Jacob Ramsey (Aston Villa, 45 150 000)
Kölcsönbe: Aaron Ramsdale (Southampton, 4 600 000)
Kölcsönből vissza: Harrison Ashby (Queens Park)
Távozott: Lloyd Kelly (Juventus, k. u. v., 17 200 000), Jamal Lewis (szl.), Callum Wilson (West Ham, i.), John Ruddy (szl.), Sean Longstaff (Leeds United, 13 800 000), Martin Dúbravka (Burnley), Isaac Hayden (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Antonito Cordero (Westerlo), Odisszeasz Vlahodimosz (Sevilla)

NOTTINGHAM FOREST
Érkezett: Jair Cunha (Botafogo, 12 000 000), Igor Jesus (Botafogo, 11 600 000), Dan Ndoye (Bologna, 42 000 000), Angus Gunn (Norwich City, i.), Arnaud Kalimuendo (Rennes, 30 000 000), James McAtee (Manchester City, 25 500 000), Omari Hutchinson (Ipswich Town, 43 400 000)
Kölcsönből vissza: Marko Stamenic (Olympiakosz), Omar Richards (Rio Ave), David Carmo (Olympiakosz), Matt Turner (Crystal Palace), Emmanuel Dennis (Blackburn), Josh Bowler (Luton), Lewis O’Brien (Swansea), Tyler Bindon (Reading)
Távozott: Andrew Omobamidele (Strasbourg, k. u. v., 10 500 000), Jonathan Panzo (Rio Ave, k. u. v., i.), Harry Toffolo (Charlotte, i.), Wayne Hennessey (visszavonult), Anthony Elanga (Newcastle United, 61 400 000), Ramón Sosa (Palmeiras, 12 500 000), Danilo Oliveira (Botafogo, 23 000 000), Lewis O'Brien (Wrexham, 5 740 000), Matt Turner (Lyon, 8 000 000)
Kölcsönbe: Tyler Bindon (Sheffield United)
Kölcsönből vissza: Álex Moreno (Aston Villa)

SUNDERLAND AFC
Érkezett: Enzo Le Fée (Roma, k. u. v., 23 000 000), Habib Diarra (Strsbourg, 31 500 000), Csemszdin Talbi (Club Bruges, 20 000 000), Reinildo Mandava (Atlético Madrid, i.), Simon Adingra (Brighton, 24 400 000), Noah Sadiki (Union SG, 17 000 000), Granit Xhaka (Leverkusen, 15 000 000), Robin Roefs (NEC, 10 500 000), Arthur Masuaku (Besiktas, i.), Omar Alderete (Getafe, 11 600 000), Nordi Mukiele (PSG, 12 000 000)
Kölcsönbe: Marc Guiu (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Pierre Ekwah (Saint-Étienne), Timothée Pembélé (Le Havre), Nectarios Triantis (Hibernian), Nazarij Ruszin (Hajduk Split), Abdoullah Ba (Dunkerque), Adil Aouchiche (Portsmouth)
Távozott: Jobe Bellingham (Dortmund, 30 500 000), Tom Watson (Brighton, 12 000 000), Pierre Ekwah (St.-Étienne, 6 000 000)
Kölcsönbe: Adil Aouchiche (Aberdeen)
Kölcsönből vissza: Salis Abdul Samed (Lens)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Mathys Tel (k. u. v., 35 000 000), Kevin Danso (Lens, k. u. v., 25 000 000), Luka Vuskovic (Hajduk Split, 11 000 000), Mohammed Kudus (West Ham, 63 800 000), Takai Kota  (Kawasaki Frontale, 5 800 000)
Kölcsönbe: Joao Palhinha (Bayern München, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Jang Min Hjok (Queens Park), Alfie Devine (Westerlo), Manor Szolomon (Leeds), Ashley Phillips (Stoke City), Alejo Veliz (Espanyol), Bryan Gil (Girona)
Távozott: Pierre-Emile Höjbjerg (Marseille, k. u. v., 13 500 000), Sergio Reguilón (szl.), Fraser Forster (szl.), Szon Hung Min (Los Angeles FC, 22 000 000)
Kölcsönbe: Alejo Veliz (Rosario), Mikey Moore (Rangers), Alfie Devine (Preston), Jang Min Hjok (Portsmouth)
Kölcsönből vissza: Timo Werner (RB Leipzig)

WEST HAM UNITED
Érkezett: Jean-Clair Todibo (Nice, k. u. v., 40 000 000), El Hadji Malick Diouf (Slavia Praha, 22 000 000), Kyle Walker-Peters (Southampton, i.), Mads Hermansen (Leicester City, 20 800 000), Callum Wilson (Newcastle United, i.)
Kölcsönből vissza: Najef Aguerd (Sociedad), Kurt Zouma (Al-Orobah), Maxwel Cornet (Genoa)
Távozott: Vladimír Coufal (Hoffenheim, i.), Lukasz Fabianski (szl.), Danny Ings (szl.), Aaron Cresswell (Stoke City, i.), Kurt Zouma (szl.), Michail Antonio (szl.), Mohammed Kudus (Tottenham, 63 800 000)
Kölcsönbe: Kaelan Casey (Swansea City)
Kölcsönből vissza: Carlos Soler (PSG), Evan Ferguson (Brighton)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
Érkezett: Jörgen Strand Larsen (Celta Vigo, k. u v., 23 000 000), Jhon Arias (Fluminense, 17 000 000), David Möller Wolfe (AZ, 12 000 000), Fer López (Celta Vigo, 23 000 000), Jackson Tchatchoua (Hellas Verona, 12 500 000)
Kölcsönből vissza: Hugo Bueno (Feyenoord), Ki-Jana Hoever (Auxerre), Fábio Silva (Las Palmas), Chiquinho (Mallorca), Joe Hodge (Huddersfield Town)
Távozott: Matheus Cunha (Manchester United, 74 200 000), Rajan Ait-Nuri (Manchester City, 36 800 000), Pablo Sarabia (Al-Arabi, i.), Craig Dawson (szl.), Nélson Semedo (Fenerbahce, i.), Goncalo Guedes (Real Sociedad, 4 000 000)
Kölcsönbe: Tommy Doyle (Birmingham City), Chiquinho (Alverca), Nasser Djiga (Rangers), Joe Hodge (Tondela), Boubacar Traoré (Metz), Bastien Meupiyou (Alverca)
Kölcsönből vissza: Carlos Forbs (Ajax)

Vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai, lezárva pénteken délben. 

 

Legfrissebb hírek

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:41

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

Luis Enrique: Nem tudom, hogy igazságos-e a végeredmény, de a futball már csak ilyen játék

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:55

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08
Ezek is érdekelhetik