Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

R. P.R. P.
2025.07.26. 17:17
null
Fotó: Getty Images
Mint arról beszámoltunk, az AC Milan 4–2-re legyőzte a Liverpoolt Hongkongban. A felkészülési találkozón a 45 percet játszó Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára, és remek gólt szerzett. A meccs utáni értékelésében elmondta, hogy keményen kell dolgozniuk, különösen a mostani meccs után.


A hongkongi hangulatról:

„Hihetetlen hangulat volt, és ezt már akkor is tapasztaltuk, amikor megérkeztünk, abból, ahogyan fogadtak minket – értékelt a meccs után Szoboszlai Dominik a Match4-en. – Már az edzésen is otthon éreztük magunkat a húszezer néző előtt, ma pedig, ahogy láttam 49 ezren szurkoltak. Nagyon örülünk, hogy a világ minden táján vannak szurkolóink, különösen itt Hongkongban, Ázsiában. Boldogok vagyunk, hogy találkozhattunk velük.”

Szoboszlai arról, hogy milyen érzés nagy elvárásokkal nekivágni az idénynek:

„Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem. Minden nap dolgozunk a csapattal, szeretnénk megvédeni a bajnoki címünket, és szeretnénk minél többet kihozni az évadból. Ugyanakkor nagyszerű verseny a Bajnokok Ligája is. Keményen kell dolgoznunk, különösen a mai meccs után.”

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
7 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 13:39

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50