Bernardo Silva odaszúrt az Arsenalnak: „A Liverpool mindig felvette a kesztyűt, nyerni akart”

B. D. K.B. D. K.
2024.09.23. 09:24
Bernardo Silva nullát mutat Gabrielnek (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az utóbbi két kiírás alapján az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) jelenleg legnagyobb rangadóján a Manchester City odahaza 2–2-es döntetlenre végzett az Arsenallal. A lefújás után forrtak az indulatok, Bernardo Silva pedig nyilatkozatában odaszúrt a rivális klubnak.

A Manchester City klasszisa a TNT-nek elmondta a véleményét arról, hogy miben más az Arsenal ellen játszani, mint a Liverpoollal volt, amely a Jürgen Klopp-éra alatt sokszor a gárda első számú kihívójának számított.

„A Liverpool nyert Premier League-et, az Arsenal viszont nem. A Liverpool akkoriban a Bajnokok Ligáját is megnyerte, az Arsenal viszont nem. A Liverpool mindig felvette a kesztyűt, nyerni akart. Szóval az Arsenal elleni meccseink nem olyanok, mint a Liverpool elleniek voltak, és ez továbbra is így van” – szúrt oda Bernardo Silva. 

Mint ismert, a londoni csapat Leandro Trossard szünet előtti kiállítása miatt a teljes második félidőt emberhátrányban játszotta, és a támadójátékát feladva próbálta tartani egygólos vezetését. Előbb 5–4-es alakzatban védekezett, aztán David Raya ápolása után már 6–3-as hadrendbe „tolta be a buszt”, a hazaiak pedig ezzel sokáig nem tudtak mit kezdeni, de a ráadás utolsó pillanataiban döntetlenre mentették a rangadót.

Angol labdarúgás
2024.09.23. 12:38

PL: két Arsenal-játékosnak sem volt pontos passza – a legérdekesebb statisztikák a csúcsrangadó kapcsán

Erling Haaland meglőtte a 100. gólját, és ezzel Cristiano Ronaldo nyomdokaiba lépett.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Manchester City–Arsenal 2–2 (1–2)
Manchester, Etihad Stadium, 53 000 néző. Vezette: Oliver
Man. City: Ederson – Walker (Stones, 78.) , Akanji, Dias, Gvardiol – Rodri (Kovacic, 20.), Gündogan – Savinho (Grealish, 78.), Bernardo Silva, Doku (Foden, 70.) – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Arsenal: Raya – Timber (Lewis-Skelly, 90+2.), Saliba, Gabriel Magalhaes, Calafiori (Kiwior, 74.) – Saka (White, a szünetben), Partey, Rice, Martinelli (G. Jesus, 87.) – Havertz, Trossard. Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Haaland (8.), Stones (90+8.), ill. Calafiori (22.), Gabriel Magalhaes (45+1.)
Kiállítva: Trossard (45+8.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA MGyDVL–KGk 
1. Manchester City54113–5+8 13 
2. Liverpool54110–1+9 12 
3. Aston Villa54110–7+3 12 
4. Arsenal5328–3+5 11 
5. Chelsea531111–5+6 10 
6. Newcastle53117–6+1 10 
7. Brighton & Hove Albion5238–4+4 
8. Nottingham Forest5236–4+2 
9. Fulham52217–5+2 
10. Tottenham52129–5+4 
11. Manchester United52125–5
12. Brentford5237–9–2 
13. Bournemouth51225–8–3 
14. West Ham51135–9–4 
15. Leicester City5326–8–2 
16. Crystal Palace5324–7–3 
17. Ipswich Town5323–8–5 
18. Southampton5142–9–7 
19. Wolverhampton5145–14–9 
19. Everton5145–14–9 

 

Legfrissebb hírek

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
8 órája

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
14 órája

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola megcsillantotta humorérzékét a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
15 órája

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
20 órája

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
2026.04.30. 15:50

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
2026.04.30. 08:57
Ezek is érdekelhetik