Carragher szerint az MU U23-as csapata nem kapott volna ki ennyire

B. D. K.B. D. K.
2024.05.07. 10:33
Jamie Carragher kritikus volt (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United 4–0-s vereséget szenvedett a Crystal Palace vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának hétfői játéknapján. A mérkőzés után a Liverpool ikonja, a szakértőként dolgozó Jamie Carragher kifejtette a véleményét a vendégekről.

 

„Egy Manchester Unitednak sem szabadna négy nullára kikapnia a Crystal Palace-tól” – mondta Jamie Carragher. 

Megjegyezte, hogy szerinte az MU 23-as csapata sem vesztett volna négy nullára.

„Ez az egyik legrosszabbul edzett csapat a Premier League-ben. Ez tény. Nem vélemény. A számok azt mutatják, hogy védekezésben a liga végén állnak, rosszabb mutatókkal, mint a Sheffield United” – tette hozzá Carragher.

Angol labdarúgás
2024.05.07. 07:43

Ten Hag elismerte, hogy kiütötte őket a Palace, de szerinte ő a megfelelő MU-edző

A „vörös ördögök” egy idényen belül 47 éve nem kaptak annyi gólt, mint a mostani kiírásban.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Crystal Palace–Manchester United 4–0 (Olise 12., 66., Mateta 40., T. Mitchell 58.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Arsenal36265588–28+60 83 
2. Manchester City35257387–33+54 82 
3. Liverpool36239481–38+43 78 
4. Aston Villa36207973–53+20 67 
5. Tottenham351861169–58+11 60 
6. Newcastle351751378–56+22 56 
7. Chelsea351591170–59+11 54 
8. Manchester United351661352–55–3 54 
9. West Ham3613101356–70–14 49 
10. Bournemouth361391452–63–11 48 
11. Brighton & Hove Albion3512111253–57–4 47 
12. Wolverhampton361371649–60–11 46 
13. Fulham361281651–55–4 44 
14. Crystal Palace3611101549–57–8 43 
15. Everton361291538–49–11 37 
16. Brentford36991852–60–8 36 
17. Nottingham Forest36891945–63–18 29 
18. Luton Town36682249–78–29 26 
19. Burnley36592239–74–35 24 
20. Sheffield United36372635–100–65 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
18 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12