Ilyet is ritkán látni a legmagasabb szinten: hármas taktikai csere a 33. percben – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.03. 10:49
A Fulham hármas cseréje az első félidőben sokakat meglepett (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Nottingham Forest odahaza 3–1-re legyőzte a Fulhamet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójának keddi játéknapján. A hazaiak 19 perc elteltével már két góllal vezetettek, a vendégek vezetőedzője, Marco Silva pedig úgy döntött, nem vár a szünetig, belenyúl a mérkőzésbe. A vendégek portugál trénere a 33. percben hármas cserét hajtott végre, de hiába változtatott, az első félidő végén kaptak még egy gólt.

„Látni akartam a csapatom reakciójátidézte a Fulham oldala Marco Silvát.Ám szeretném leszögezni, hogy nem a játékosok tehettek arról, hogy le kellett jönniük a pályáról. Abban a helyzetben, ha többet is tudtam volna cserélni, megtettem volna. Nem akarom őket hármójukat kiemelni, mert nem az ő hibájuk volt. Akkor azt akartam ezzel a cserékkel elérni, hogy többet legyen nálunk a labda, és erre a feladatra (a becserélt – a szerk.) Tom Cairney és Willian alkalmas volt. A jobb szélen több egy egy elleni párharcot akartam teremteni, ezért hoztam be oda Adamát, mert ő erre képes.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
Nottingham Forest–Fulham 3–1 (Hudson-Odoi 9., Wood 19., Gibbs-White 45+3., ill. Adarabioyo 49.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

1. Liverpool

29

20

7

2

67–27

+40 

67 

2. Arsenal

29

20

5

4

70–24

+46 

65 

3. Manchester City

29

19

7

3

63–28

+35 

64 

4. Aston Villa

30

18

5

7

62–42

+20 

59 

5. Tottenham

30

17

6

7

62–44

+18 

57 

6. Manchester United

29

15

3

11

40–40

48 

7. West Ham

31

12

9

10

50–55

–5 

45 

8. Newcastle

30

13

5

12

64–52

+12 

44 

9. Brighton & Hove Albion

29

11

9

9

51–46

+5 

42 

10. Wolverhampton

30

12

6

12

43–47

–4 

42 

11. Bournemouth

30

11

8

11

44–53

–9 

41 

12. Chelsea

28

11

7

10

49–47

+2 

40 

13. Fulham

31

11

6

14

47–50

–3 

39 

14. Crystal Palace

30

7

9

14

34–50

–16 

30 

15. Brentford

30

7

6

17

42–55

–13 

27 

16. Everton

30

8

8

14

31–42

–11 

26 

17. Nottingham Forest

31

7

8

16

39–53

–14 

25 

18. Luton Town

30

5

7

18

43–62

–19 

22 

19. Burnley

31

4

7

20

32–66

–34 

19 

20. Sheffield United

29

3

6

20

27–77

–50 

15 

Pontlevonások: Everton 6 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik