Jürgen Klopp: Szoboszlai Dominik megbirkózik az erőltetett téli menettel

Vágólapra másolva!
2023.12.09. 07:51
null
Szoboszlai Dominik és Jürgen Klopp is örülhet: a magyar válogatott középpályás ragyogó teljesítményt nyújt a Liverpoolban, a német menedzser pedig jó taktikát alkalmaz (Fotó: AFP)
A Liverpoolt irányító Jürgen Klopp szerint Szoboszlai Dominiknak nem jelent majd problémát az erőltetett menet, készen áll a csapatra váró téli meccsdömpingre.

Kötelező feladatmegoldás vár a Liverpoolra szombaton, az öt bajnoki óta nyeretlen Crystal Palace otthonában lép pályára – csakhogy a Premier League-ben nem lehet borítékolni a mérkőzések kimenetelét.

A „vörösökre” nehezedik némi nyomás, hiszen szombaton néhány óra erejéig biztosan a tabella élére ugranak, ha megnyerik idegenbeli meccsüket. Jürgen Klopp menedzsernek meg kell küzdenie a csapatát sújtó sérüléshullámmal: Thiago Alcántara, Diogo Jota, Joël Matip, Andrew Robertson és Stefan Bajcetic biztosan nem játszhat, a Sheffield United elleni szerdai bajnokin kidőlő Alexis Mac Allister nagy eséllyel még nem lesz bevethető szombaton, míg a Manchester City ellen megsérülő Alisson már edzésben van, és ha minden jól megy, visszatérhet a kapuba. Pedig nagy szükség lenne mindenkire, hiszen a Liverpool még nyolc mérkőzést játszik január 7-ig, ráadásul négy rangadót. A nyári szerzemények közül néhányaknak ez lesz az első angliai meccsdömpingjük az év ezen szakaszában, így a sajtó képviselői arról faggatták Jürgen Kloppot, készen állnak-e ezek a futballisták a rájuk váró kihívásra.

„Ryan Gravenberch esetében nem vagyok biztos, hogy van ehhez fogható tapasztalata, de Szoboszlai Dominikot a válogatottban is számításba veszik, ahonnan visszatérve korábban a Bundesligában játszott, most pedig a Premier League-ben – nyilatkozta hivatalos sajtótájékoztatóján a Liverpool német menedzsere. − Ez pontosan az a ritmus, ami vár rá. Ugyanez a helyzet Endo Vataruval, ő körberepüli a világot, mielőtt a harmadik meccsét játszaná egymás után, ez nem probléma, a fiúk készen állnak. Ami a bajnoki versenyfutást illeti, nyilvánvalóan kissé szokatlan, hogy a Manchester City nem vezet tíz ponttal, de az Arsenal rendkívül jól teljesít, és mi sem végezzük rosszul a munkánkat. Az Aston Villa ugyancsak erős, lenyűgöző teljesítményt nyújtott az utóbbi meccseken, míg a Manchester Unitedet nem annyira követem – ahogy hallom, nem maradéktalanul boldogok a játékosok, de azért az élmezőnyben szerepelnek. A Newcastle és a Tottenham is ide tartozhatna, ha a legutóbbi mérkőzését megnyeri. Most a Crystal Palace elleni feladatot kell megoldanunk, száz százalékban arra összpontosítunk, szükségünk van a pontokra.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
December 9., szombat
13.30:
Crystal Palace–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Brighton–Burnley (Tv: Match4)
16.00: Manchester United–Bournemouth (Tv: Spíler1)
16.00: Sheffield United–Brentford
16.00: Wolverhampton–Nottingham
18.30: Aston Villa–Arsenal (Tv: Spíler1)
December 10., vasárnap
15.00: Everton–Chelsea (Tv: Spíler1)
15.00: Fulham–West Ham United
15.00: Luton–Manchester City (Tv: Match4)
17.30: Tottenham–Newcastle United (Tv: Spíler1)

Az állás
1. Arsenal 15 11 3 1 33–14 +19 36
2. Liverpool 15 10 4 1 34–14 +20 34
3. Aston Villa 15 10 2 3 34–20 +14 32
4. Manchester City 15 9 3 3 36–17 +19 30
5. Tottenham 15 8 3 4 29–22 +7 27
6. Manchester United 15 9 6 18–18 0 27
7. Newcastle 15 8 2 5 32–17 +15 26
8. Brighton & Hove Albion 15 7 4 4 32–27 +5 25
9. West Ham 15 7 3 5 26–25 +1 24
10. Chelsea 15 5 4 6 26–24 +2 19
11. Brentford 15 5 4 6 23–21 +2 19
12. Fulham 15 5 3 7 21–26 –5 18
13. Wolverhampton 15 5 3 7 20–25 –5 18
14. Crystal Palace 15 4 4 7 14–21 –7 16
15. Bournemouth 15 4 4 7 18–30 –12 16
16. Nottingham Forest 15 3 4 8 16–27 –11 13
17. Everton 15 6 2 7 18–20 –2 10
18. Luton Town 15 2 3 10 16–30 –14 9
19. Burnley 15 2 1 12 15–33 –18 7
20. Sheffield United 15 1 2 12 11–41 –30 5

Az Evertontól tíz pontot levontak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik