Angol Ligakupa: Guardiola el volt ragadtatva norvég támadójának teljesítményétől

D. S. B.D. S. B.
2023.09.28. 09:24
null
Pep Guardiola a Ligakupa-búcsú ellenére elégedett volt játékosaival (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, meglepetésre már a 3. fordulóban búcsúzott az angol Ligakupa küzdelmeitől a Newcastle United vendégeként 1–0-s vereséget szenvedő Manchester City, melynek menedzsere, Pep Guardiola a búcsú ellenére elégedett volt játékosai teljesítményével.

„Az első félidőben lenyűgözően játszottunk. A Newcastle nem tudta elfogadni, hogy domináltunk az első félidőben, ritmust váltott és agresszívabbá vált. Kicsit küszködtünk, de ez normális. A szünetben azt mondtam, a második félidő nem lesz olyan, mint az első. Nem tudom, hány szabálytalanságot követtünk el mi és az ellenfél, de kétszer annyi sárga lapot kaptunk. Ez van. Azt mondtam, hogy legyünk ott a rossz pillanatokban is. Ott voltunk, de nem tudtunk nyerni. Elismerésem a Newcastle-nek. Én pedig sok játékostól sok pozitívumot láttam” – mondta csapata honlapjának Pep Guardiola, aki részletesen méltatta játékosait, többek között a csapatban bemutatkozó norvég támadót, Oscar Bobbot.

„Oscar zseniális volt támadásban és védekezésben is. Tízesként, csatárként és szélsőként is játszott, jól mozgott középen is. Jó az intenzitása, labda nélkül is dolgozik, talán az első félidőben a Julian Álvarezzel vitt akció esetében kicsit félénk volt, mert be kellett volna fejeznie, de ebben a korban ez normális” – mondta a City menedzsere, aki külön méltatta Sergio Gómezt, Rico Lewist és Kalvin Phillipset is.

A Ciytnek nem volt könnyű dolga, a Newcastle ugyanis kiváló egy héten vannak túl, hiszen a Bajnokok Ligájába AC Milan elleni idegenbeli döntetlennel tért vissza, majd a Sheffield Unitednek nyolcat rámolt idegenben.

„A meccs előtt az előző idénybeli menetelés ott volt a gondolatainkban. Ihletet adott nekünk és segítette az idényünket, bár befolyásolta a bajnoki eredményeket, de büszkén tekintünk vissza rá. Most szeretnénk még egy lépéssel tovább menni, de még hosszú az út” summázta Eddie Howe.

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Aston Villa–Everton 1–2 (B. Kamara 84., ill. J. Garner 15., Calvert-Lewin 50.)
Blackburn Rovers (II.)–Cardiff City (II.) 5–2 (Garrett 13., A. Sigurdsson 36., Moran 49., 54., Markanday 69., ill. C. Robinson 18., Etete 45+3.)
AFC Bournemouth–Stoke City (II.) 2–0 (Solanke 51., Rothwell 54.)
Brentford–Arsenal 0–1 (Nelson 8.)
Chelsea–Brighton & Hove Albion 1–0 (N. Jackson 51.)
Fulham–Norwich City (II.) 2–1 (C. Vinícius 12., Iwobi 72., ill. Sainz 75.)
Lincoln City (III.)–West Ham United 0–1 (Soucek 70.)
Newcastle United–Manchester City 1–0 (Isak 53.)
Liverpool–Leicester City (II.) 3–1 (Gakpo 48., Szoboszlai 70., Diogo Jota 88., ill. McAteer 3.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Ipswich Town (II.)–Wolverhampton Wanderers 3–2 (Hutchinson 28., Ladapo 39., J. Taylor 58., ill. Hvang Hi Csan 4., Toti Gomes 15.)
Exeter City (III.)–Luton Town 1–0 (D. Mitchell 83.)
Port Vale (III.)–Sutton United (IV.) 2–1 (J. Thomas 49., Ojo 83., ill. Coley 70.)
Bradford City (IV.)–Middlesbrough (II.) 0–2 (Latte 21., Rogers 54.)
Salford (IV.)–Burnley 0–4 (Berge 12., Bruun Larsen 20., O'Shea 27., Odobert 81.)
Mansfield Town (IV.)–Peterborough United (III.) 2–211-esekkel 3–2 (Swan 5., Akins 90+3., ill. Clarke-Harris 30., 47.)
Manchester United–Crystal Palace 3–0 (Garnacho 21., Casemiro 27., Martial 55.)

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
18 órája

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

Hans-Dieter Flick a Barcelona védekezését méltatta a Newcastle elleni döntetlen után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:50

A Manchester City két hónapon belül negyedszer is legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.03.07. 22:53

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

A gála ezúttal elmaradt, de a Newcastle így is kettős győzelemmel jutott tovább a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 22:54

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Gordon megállíthatatlan volt, a Newcastle percek alatt elintézte a Qarabagot a BL-rájátszásban

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 20:38
Ezek is érdekelhetik