Angol Ligakupa: másfél éve az életéért aggódhattunk, most trófeát nyert Eriksen

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 12:48
Mint arról beszámoltunk, a Newcastle United döntőbeli legyőzésével a Manchester United hódította el az angol Ligakupa serlegét 2023-ban. Christian Eriksen sérülése miatt nem léphetett pályára, de így is győztesnek mondhatja magát.

Mint ismert, Christian Eriksen másfél évvel ezelőtt a labdarúgó Európa-bajnokságon összeesett a pályán. A dán klasszist újra kellett éleszteni, és sikerült megmenteni az életét. Az esetet követően senki sem hitt abban, hogy a középpályásnak még lehet futballkarrierje, az Internazionale fel is bontotta a szerződését, mivel szívritmus-szabályzóval nem játszhatott a Serie A-ban.

Eriksen azonban nem adta fel, tavaly januárban pedig a Brentford lehetőséget adott neki. Amellett, hogy szerencsére teljesen felépült, még az újonc csapat egyik legjobbja is volt az előző idényben, a nyáron pedig szerződtette az angol rekordbajnok Manchester United, amelyben sérüléséig kulcsfontosságú szerepet töltött be a középpályán.

A „vörös ördögök” hat mérkőzést játszottak az angol Ligakupa mostani kiírásában, Eriksen ezek közül négyen is lehetőséget kapott (219 percet játszott), sőt, a Burnley ellen gólt is szerzett, így minden bizonnyal utólag – a Newcastle kapusához, Martin Dúbravkához hasonlóan – kapni fog aranyérmet a klubtól.

A FINÁLÉRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

ANGOL LIGAKUPADÖNTŐ
MANCHESTER UNITED–NEWCASTLE UNITED
2–0 (2–0)
London,
Wembley Stadion. Vezette: Coote
MANCHESTER UNITED: De Gea – Dalot (Wan-Bissaka, a szünetben), Varane, Lisandro Martínez, L. Shaw – Fred (Sabitzer, 69.), Casemiro – Antony (Sancho, 82.), Bruno Fernandes, Rashford (Maguire, 88.) – Weghorst (McTominay, 69.). Menedzser: Erik ten Hag
NEWCASTLE UNITED: Karius – Trippier, Schär, Botman, Burn – S. Longstaff (Isak, a szünetben), Guimaraes (Willock, 78.), Joelinton – Almirón (E. Anderson, 90+1.), C. Wilson (Ritchie, 90+1.), Saint-Maximin (J. Murphy, 78.). Menedzser: Eddie Howe
Gólszerző: Casemiro (33.), Rashford (39.)

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik