Angol Ligakupa: Ten Hag fantasztikus gesztust tett az MU-drukker Charlton-edzőnek

B. D. K.B. D. K.
2023.01.12. 10:36
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United 3–0-ra legyőzte az Old Traffordon a harmadosztályú Charltont az angol Ligakupa negyeddöntőjében, és bejutott a legjobb négybe, ahol majd a Nottingham Foresttel csap össze. A Charltont irányító Dean Holden hatalmas MU-szurkoló, ezzel pedig Erik ten Hag is tisztában volt, aki a mérkőzés után meghívta őt egy sörre, valamint Carringtonba is – írja a manutd.com.

A 43 éves Dean Holdent karácsony előtt nevezték ki a harmadosztályú együttes élére, Manchester United-szurkolóként pedig különleges élmény volt számára, hogy csapatával az Old Traffordon léphetett pályára. A Charlton sokáig tartotta magát, de a United a hajrában két gólt is szerzett, és 3–0-val továbbjutott.


„Erik öt perccel a lefújás után megkeresett, és behívott az irodájába – árulta el Holden a Charlton TV-nek. – Megittunk egy üveg sört, egy bort is kaptam tőle, amit a feleségemnek szánt, valamint Rashford mezét is odaadta.”

„De ami még ennél is fontosabb, hogy meghívott Carringtonba (az MU edzőközpontja – a szerk.), és megengedte, hogy betekintést nyerjek a mindennapi munkába. Egy olyan fiatal edzőnek, mint nekem, felbecsülhetetlen az, hogy megfigyelhetem a legjobbakat munka közben.”

Hozzátette, hogy Steve McClaren is nagyon kedves volt hozzá, valamint örül annak, hogy nagyon jó véleménnyel voltak a Charlton fiataljairól.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Holden kifejezte reményét, hogy az MU megnyeri a kupasorozatot, és hogy gyermekeit, családját kiviheti a kupadöntőre. Hozzáfűzte, hogy Erik ten Hag iránti tisztelete csak fokozódott a beszélgetésük és a gesztusa után.

Holden családja is kint volt a Ligakupa-negyeddöntőn, édesapja korábban rendezőként dolgozott az Old Traffordon, és 60 éve jár ki a csapat mérkőzéseire.

„Varázslatos, csodálatos élmény volt itt lenni” – emlékezett vissza a Charlton mestere a meccsre, és elárulta, hogy a stadion minden szegletéből nézett már mérkőzést az évek során, de sosem gondolta volna, hogy egy nap a technikai zónából irányít majd.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Manchester United–Charlton Athletic (III.) 3–0
(Antony 21., Rashford 90., 90+3.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Southampton–Newcastle
Manchester United–Nottingham Forest

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
23 órája

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35
Ezek is érdekelhetik