Angol Ligakupa: Antony parádés gólt lőtt, nyert az MU – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.01.10. 22:56
null
Antony nagyszerűen csavart a Charlton kapujába (Fotó: AFP)
Az angol Ligakupa negyeddöntőjében a Manchester United 3–0-ra legyőzte a harmadosztályú Charltont, míg a Newcastle kétgólos sikert aratott a Leicester ellen.



A Manchester United már az első perctől nekiesett a Charltonnak, a vezető gólra bő húsz percet kellett várni. Ekkor Antony vette át Fred passzát, majd remekül csavarta be a labdát a kapu jobb oldalába.


Sokáig úgy tűnt, hogy a sok-sok kapura lövés ellenére elmarad a gólparádé a „vörös ördögöktől”. A második félidőben azonban pályára lépett a nagyszerű formában futballozó Marcus Rashford, aki a lefújás előtt még kétszer bevette a harmadosztályú csapat kapuját – az angol válogatott csatár előbb Pellistri, majd Casemiro passzát váltotta gólra ziccerben. 3–0



A másik negyeddöntős összecsapáson két élvonalbeli gárda, a Newcastle United és a Leicester City nézett farkasszemet egymással.

A „szarkák” végig uralták a meccset, a második félidő közepén ez gólokban is megnyilvánult – a 60. percben Dan Burn tört be a tizenhatoson belülre, majd higgadtan gurított a bal alsó sarokba. Tizenkét perccel később Joelinton végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát, a Leicesternek nem volt válasza a Newcastle találataira. 2–0



Ami a további programot illeti, szerdán Nottingham Forest–Wolverhampton és Southampton–Manchester City mérkőzést rendeznek a legjobb nyolc között.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Manchester United–Charlton Athletic (III.) 3–0
(Antony 21., Rashford 90., 90+3.)
Newcastle United–Leicester City 2–0 (Burn 60., Joelinton 72.)
SZERDA
20.45: Nottingham Forest–Wolverhampton Wanderers
21.00: Southampton–Manchester City (Tv: Arena4)

Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
Tegnap, 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Nem játszott a Liverpoollal szóba hozott csatár, megszólalt a Newcastle vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.07.19. 22:08
Ezek is érdekelhetik