MU: Ralf Rangnick tanácsadóként sem marad a klubnál

R. P.R. P.
2022.05.29. 16:08
null
Rangnick nem marad Manchesterben (Fotó: AFP)
A Manchester United a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Ralf Rangnick távozik a klubtól. A német szakember konzultánsként sem marad a Premier League-ben szereplő együttes mellett.

 

Rangnick a vasárnapi sajtótájékoztatón jelentette be az elhatározását, mely szerint a jövőben kizárólag az osztrák válogatott szövetségi kapitányi teendőivel kíván foglalkozni.

„Szeretnénk köszönetet mondani Ralf Rangnicknak az erőfeszítéséért, amit ideiglenes menedzserként tett a klubért az elmúlt hat hónapban
– szól az MU közleménye. – Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy Ralf a jövőben csak az osztrák válogatottra koncentrál, és ezért nem dolgozik tanácsadóként az Old Traffordon. A legjobbakat kívánjuk pályafutásának következő fejezetéhez.”

A Manchester United áprilisban jelentette be, hogy Erik ten Hag veszi át az irányítást nyártól menedzserként, Rangnicknak pedig a novemberi szerződtetésekor is felajánlott, két évre szóló tanácsadói pozíciót tartja fenn a manchesteri klub. Most azonban kiderült, hogy ebben a minőségben sem folytatja a munkát a klubnál.

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05