MU: Erik ten Hag lesz az új menedzser – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.21. 12:22
null
Erik ten Hag (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Manchester United a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a holland Erik ten Hag lesz a labdarúgócsapat új szakvezetője.

 

A manchesteri klub közleményében az áll, az 52 esztendős tréner 2025-ig szóló megállapodást írt alá. A klubnak opciós joga lesz egy évvel meghosszabbítani Ten Hag szerződését.

Ten Hag 2017 decembere óta az Ajax vezetőedzője. Az amszterdami együttessel két-két bajnoki címet és Holland Kupát nyert, valamint a 2018–2019-es évadban bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

„Az előző négy évben Erik bebizonyította, hogy ő Európa egyik legsikeresebb edzője, csapata látványosan és támadó szellemiségben futballozik, ráadásul bízik a fiatal játékosokban is. Meggyőző volt a hosszú távú elképzelése a Manchester United kapcsán” – nyilatkozta a Manchester United honlapján John Murtough sportigazgató.

„Megtisztelő a Manchester Unitedet irányítani, izgatottan várom a kihívást
– így Erik ten Hag.Jól ismerem ennek a nagyszerű klubnak a történelmét és a szurkolók szenvedélyét. Elszánt vagyok, hogy olyan csapatot építsünk, amely képes sikereket elérni. Nem könnyű elhagyni az Ajaxot ennyi év után. Ígérem, a mostani szezonban minden tudásommal az Ajaxot segítem.”

Sir Alex Ferguson, az MU legendás menedzsere a 2012–2013-as évad végeztével távozott posztjáról. Azóta David Moyes, Ryan Giggs, Louis van Gaal, José Mourinho, Ole Gunnar Solskjaer, Michael Carrick és Ralf Rangnick felelt a szakmai munkáért.

Utóbbit novemberben úgy nevezte ki a klub, hogy Rangnick az idény végéig irányítja a gárdát, azt követően tanácsadóként dolgozik tovább.

A Manchester United öt fordulóval a Premier League mostani kiírásának vége előtt a hatodik helyen áll a tabellán. Az FA-kupában a másodosztályú Middlesbrough búcsúztatta, míg a Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőben az Atlético Madrid bizonyult jobbnak nála.

Az Ajax öt fordulóval az Eredivisie vége előtt négypontos előnnyel vezeti a tabellát a PSV előtt.


Legfrissebb hírek

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
1 órája

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
4 órája

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
4 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
12 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:08

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:55
Ezek is érdekelhetik