Chelsea: lecsapnának a Barcelona nélkülözhetetlen hátvédjére

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 13:24
null
<strong>Araújót</strong> (balra) szemelte ki a Chelsea (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea az FC Barcelona középhátvédjét, Ronald Araújót szemelte ki Antonio Rüdiger helyére – írja a katalán Sport.

 

A sportnapilap szerint a londoniak akár a kétszeresét is hajlandóak megadni annak, mint amennyit a 22 éves uruguayi játékos jelenleg a katalán klubnál keres. Az újság tudomása szerint ez hárommillió euró körüli pénzt jelent.

A Chelsea azért vetette ki a hálóját Ronald Araújóra, mert jó ideje nem tud dűlőre jutni a 28 éves Rüdigerrel, akinek a szerződése idén nyáron lejár, és túlzottnak ítélik a védő anyagi igényét, amelyet a maradása fejében támaszt. Brit sajtóhírek szerint a 49-szeres német válogatott Rüdiger jelenleg heti százezer fontos fizetést kap a Stamford Bridge-en, ahol első lépésben 40 százalékkal emelték volna a bérét, amire a játékos nemet mondott, sőt a legutóbbi 200 ezer fontos kínálatot is kevesellte.

A hétszeres uruguayi válogatott Araújo ebben az idényben 24 alkalommal lépett pályára a Barcelonában, és hátvéd létére két gólt is szerzett. Szerződése a katalánoknál 2023. június 30-ig szól. A csapat vezetőedzője, Xavi már többször leszögezte: Araújót nélkülözhetetlennek tartja, és prioritásnak tekinti, hogy szerződést hosszabbítsanak vele.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59
Ezek is érdekelhetik