Szuperliga: büntetést kaptak az érintett PL-klubok

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 18:38
null
A Chelsea fanatikusai tiltakoznak a csapat tervezett Szuperliga-csatlakozása ellen, áprilisban (Fotó: AFP)
Az UEFA után az angol Premier League is megbüntette azt a hat klubot, amely korábban csatlakozni akart a szakadár európai Szuperligához – írja a BBC. A témához kapcsolódó hír, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség szerda délután közölte, felfüggeszti a tervezett kupasorozat létrehozása mellett továbbra is kitartó klubok, a Barcelona, a Juventus és a Real Madrid ellen indított fegyelmi eljárását.

 

Az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és a Tottenham csapatát együttesen 22 millió font (nagyjából 8.9 milliárd forint) megfizetésére kötelezte a Premier League. Amennyiben a klubok bármelyike ismét csatlakozni akarna egy, az UEFA és a nemzeti szövetségek által nem elismert sorozathoz, akkor súlyosabb retorziók lépnek életbe: a szakadár egylet 25 millió fontot (10 milliárd forintot) kell fizessen, emellett 30 pontos levonásra is számíthat a Premier League-ben.

„Az európai Szuperliga létrehozására irányuló javaslatokban részt vevő hat klub ma ismét elismerte, hogy cselekedeteik tévedések voltak, s megerősítették elkötelezettségüket a Premier League és az angol futball jövője iránt” – áll a PL és az angol szövetség közös közleményében.

„Az érintett klubok szívből kértek bocsánatot rajongóiktól, a többi csapattól, a Premier League-től és az FA-től.”

A BBC Sport információi szerint a büntetést a tulajdonosok, és nem a klubok fizetik meg – a befolyó összeget utánpótlás-fejlesztésre és a szurkolói körülmények javítására költik.

A Szuperliga alapító résztvevői közül kilencet – a hat Premier League-gárdát, valamint az AC Milant, az Internazionalét és az Atlético Madridot – hasonló összegű bírsággal sújtotta az UEFA vezető testülete a múlt hónapban.

Jó kérdés viszont, hogy mi lesz azzal a három klubbal, amely továbbra sem hajlandó visszalépni a szakadár bajnokság létrehozásától. A Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen indított fegyelmi eljárást az UEFA felfüggesztette, a Marca szerint azért, mivel az érintettek a csapatok megbüntethetőségének ügyében pert indítottak a kontinentális szövetség ellen a svájci törvényszékeken, illetve a madridi Munkaügyi Bíróságon.

 

Legfrissebb hírek

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34
Ezek is érdekelhetik