PL: csúsztatják az utolsó előtti fordulót a nézők miatt – sajtóhír

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 15:51
null
Az éllovas Manchester City az Evertont nézők előtt fogadja az utolsó fordulóban (Fotó: AFP)
Az eredetileg tervezettnél három nappal később rendezik majd meg az angol labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulóját, mert így minden csapatnak lesz még lehetősége nézők előtt játszani a mostani idényben.

 

A PA hírügynökség csütörtöki információi szerint a 37. kör mérkőzéseit május 18-án és 19-én rendezik az eredeti, május 15-16-i dátum helyett.

A brit kormány koronavírus-járvány utáni újraindítási tervének harmadik szakasza ugyanis május 17-én lép életbe, ennek egyik pontja az, hogy a kültéri sportlétesítmények legfeljebb 10 ezer nézőt már beengedhetnek majd az eseményekre.

A Premier League irányítói azt szeretnék, ha minden klub tudna még hazai mérkőzést rendezni a most zajló idényben, ezért döntöttek úgy, hogy nemcsak az utolsó, hanem az utolsó előtti fordulót is május 17. után rendezik. A liga ugyanakkor csak azt követően erősíti meg az időpont módosítását, ha a televíziós közvetítések tekintetében is megszületik az összes megegyezés.

(MTI)

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
5 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
6 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik