PL: zsinórban hatodszor maradt nyeretlen a hármat kapó Newcastle

K. T. I.K. T. I.
2021.03.20. 22:54
null
Magabiztos Brighton-siker (Fotó: AFP)
A Brighton hazai pályán 3–0-ra nyert a Newcastle ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A házigazda ezzel négy pontra növelte előnyét a közvetlen mögötte álló, 17. „szarkákkal” szemben.

 

A Newcastle nyolcadszor látogatott a Brighton otthonába a Premier League történetében, és az eddigi hét sikertelen portya (három döntetlen, négy vereség) után újfent sikerélmény nélkül távozott a déli partról.

A 17., azaz utolsó bennmaradást érő helyen álló Newcastle ráadásul kifejezetten gyenge játékkal rukkolt ki, az első félidőben csupán 26 százalékban birtokolta a labdát, kaput eltaláló gólszerzési kísérlete nem volt, pontatlan próbálkozása is csak egy. S még így is kibekkelhette volna az első félidőt, ha a 45+3. percben nincs Leandro Trossard 19 méterről, a tizenhatos bal csücskétől eleresztett lövése, amely a hosszú alsóban kötött ki (1–0).

Steve Bruce a második félidőre sem tudta felrázni a csapatát, amely az 51. percben újabb átlövésből kapott gólt, Danny Welbeck Trossardéhoz képest jó két-három méterrel beljebbről, jobb szögből lőtte ki ugyanúgy a bal alsót (2–0). A Brightonnal 2017 áprilisa, a QPR elleni bajnoki óta először fordult elő, hogy egy meccsen két tizenhatoson kívüli gólt is szerzett.

A 68. percben Neal Maupay adta meg a kegyelemdöfést a vendégcsapatnak, kialakítva a 3–0-s végeredményt. Bár jó eséllyel a Newcastle sorsa már korábban megpecsételődött: ha a szünetben hátrányban volt, csupán két találkozót tudott megnyerni idegenben a legutóbbi 95-ből.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Brighton–Newcastle United 3–0
(Trossard 45+3., Welbeck 51., Maupay 68.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Fulham–Leeds United 1–2 (J. Andersen 38., ill. Bamford 29., Raphinha 58.)
VASÁRNAP
16.00: West Ham United–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
A 18. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
20.30:
Aston Villa–Tottenham (Tv: Digi Sport1)

KORÁBBAN
Március 2., kedd
Manchester City–Wolverhampton 4–1
Március 3., szerda
Burnley–Leicester City 1–1
Crystal Palace–Manchester United 0–0
Sheffield United–Aston Villa 1–0
Március 4., csütörtök
West Bromwich Albion–Everton 0–1
Liverpool–Chelsea 0–1

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 22 5 3 64–21 +43 71
2. Manchester United 29 16 9 4 56–32 +24 57
3. Leicester City 29 17 5 7 53–32 +21 56
4. Chelsea 29 14 9 6 44–25 +19 51
5. West Ham 28 14 6 8 42–32 +10 48
6. Liverpool 29 13 7 9 48–36 +12 46
7. Everton 28 14 4 10 40–37 +3 46
8. Tottenham 28 13 6 9 47–30 +17 45
9. Aston Villa 27 12 5 10 39–28 +11 41
10. Arsenal 28 12 5 11 37–29 +8 41
11. Leeds United 29 12 3 14 45–47 –2 39
12. Crystal Palace 29 10 7 12 31–47 –16 37
13. Wolverhampton 29 9 8 12 28–38 –10 35
14. Southampton 29 9 6 14 36–51 –15 33
15. Burnley 29 8 9 12 22–37 –15 33
16. Brighton & Hove Albion 29 7 11 11 32–36 –4 32
17. Newcastle 29 7 7 15 28–48 –20 28
18. Fulham 30 5 11 14 23–38 –15 26
19. West Brom 29 3 9 17 20–57 –37 18
20. Sheffield United 29 4 2 23 16–50 –34 14

 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
1 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
10 órája

Premier League: Liverpoolban verte meg az Evertont a Sunderland, óriási bajban a West Ham

Angol labdarúgás
2026.05.17. 20:30

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57
Ezek is érdekelhetik