Liverpool: Fogalmam sem volt, kik ellen játszunk – Klopp az Aston Villa fiataljairól

2021.01.09. 12:21
null
Jürgen Klopp nem tudta, hogyan készüljön a fiatalokra (Fotó: Getty Images)
Mint ismeretes, a Liverpool labdarúgócsapata 4–1-re legyőzte a koronavírus által sújtott Aston Villát az FA-kupában – a birminghamiek csapatában pályára lépett a fiatal magyar kapus, Onódi Ákos is. A találkozó után a vörösök menedzsere, Jürgen Klopp dicsérte az ifjú titánokat.

„Az Aston Villa fiataljai nagyon jól teljesítettek, szervezetten játszottak. A meccs elején megszereztük az első gólt, aztán nem játszottunk elég gyorsan. A második félidőben ezt jó focival orvosoltuk, szóval elégedett vagyok” – mondta Jürgen Klopp.

Mint ismert, csütörtökön bezárta edzőközpontját és ideiglenesen felfüggesztette az edzéseket a birminghami alakulat, miután az első keret több játékosánál és a szakmai stáb tagjainál is igazolódott a koronavírus-fertőzés. Klopp viszont nem úgy gondolt a meccsre, hogy az könnyebb lehet a fiatalok miatt.

„Még sohasem néztem szembe ilyen kihívással edzői karrierem során, hiszen fogalmam nem volt, kik ellen játszunk majd. A teljes felkészülést és videoelemzést kidobhattuk a kukába, s új stratégiát kellett bevetnünk” – folytatta a Liverpool menedzsere.

„Ezek a fiatal srácok jól futballoznak, és ha nem vagy elég jó ellenük, akkor problémáid lesznek. A második félidőben úgy játszottunk, ahogyan az elején is kellett volna, ezért nyertünk” – tette hozzá a német szakember.

Az Aston Villa kapuját a 19 esztendős Onódi Ákos védte, aki rengeteg dicséretet kapott a találkozó után az angol szakértőktől – ez nem is lehet meglepő, hiszen nyolc pénteki védése 2018 márciusa óta a legtöbb PL-alakulattól az FA-kupában.

ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ, A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Aston Villa–Liverpool 1–4
(1–1)
Birmingham,
Villa Park,zárt kapuk mögött. Vezette:Pawson
Aston Villa:Onódi – J. Walker (E. Rowe, 75.), D. Revan, M. Bridge, C. Rowe (Swinkels 75.) – L. Bogarde (Lindley, 66.) – Kesler Hayden, Raikhy (Sohna, 66.), M. Sylla, Chrisene (B. Young, 61.) – L. Barry.Menedzser:Dean Smith távollétében Mark Delaney
Liverpool:Kelleher – N. Williams, R. Williams, Fabinho, Milner – J. Henderson (Thiago Alcántara, a szünetben), Wijnaldum, Curtis Jones (Roberto Firmino, 61.) – Mané (Oxlade-Chamberlain, 74.), Minamino (Shaqiri, 61.), Szalah (Origi, 74.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:
L. Berry (41.), ill. Mané (4., 63.), Wijnaldum (60.), Szalah (65.)

Legfrissebb hírek

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50

„Jelenleg ők a jobbak” – Klopp a Barcának szurkol az el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 15:45

Hiába Haaland újabb gólja, az Aston Villa elvette a Man. City veretlenségét

Angol labdarúgás
2026.10.24. 15:23

Premier League: Haaland játszhat az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:37

„Nagyon sokat ér ez a három pont” – Andoni Iraola a Gulácsiék elleni fordításról

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 07:05

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2026.10.17. 20:43

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06