FFT: kokain, leopárdok és lövöldözés az angol csapat világ körüli útján

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 11:21
Az Islington Corinthians nem vált ikonikus csapattá, pedig nevükhöz fűződik az első világ körüli út, ahol szerepet játszott a kokain, feltűntek leopárdok, és még lövöldözésbe is keveredtek.

Az Islington Corinthians játékosainak busza a Pakisztán és Afga­nisztán közötti Haibár-hágón kelt át éppen, amikor megálltak egy kis pihenőre. A vezető hátrakiáltott: „Hallott valaki lövéseket?”. 1937-et írtunk, és a csapat addig példátlanul világ körüli útra indult, amelynek során 50 ezer kilométert tett meg, és 95 mérkőzést játszott. A kaland idején a csapat játékosai találkoztak kobrákkal és krokodilokkal, küzdöttek meg trópusi betegségekkel, éltek túl autóbalesetet, de egyik kalandjuk sem volt annyira vérfagyasztó, mint ez a hegyekben.

A Haibár-hágó ekkoriban veszélyes senkiföldje volt a két ázsiai ország között, az uralmat törzsek gyakorolták fölötte. A kalandokhoz addigra már hozzászokott labdarúgók aggódva kémlelték a hegyeket, amikor is a fegyvereken megcsillanó napfényben megpillantották a feléjük robogó és közben lövöldöző turbános harcosokat is. Gyorsan menedéket kerestek a busz alatt vagy a sziklák mögött. Vajon ezzel véget is ért a futball Phileas Foggjainak kalandozása?

A világjárás terve sokkal kevésbé egzotikus környezetben született Észak-Londonban. Az Islington Corinthians FC-t 1932-ben alapította Tom Smith masszőr és elektroterapeuta. Smith megkereste az angol szövetséget, hogy ismertesse velük „a valaha volt legambiciózusabb tervet, amivel futballklub előállt”: egy világ körüli turné vázlatát.

Kicsit átértelmezve Verne regényének címét, a terv tömören a Nyolc hónap alatt a föld körül címen futott. A turné Hollandiában kezdődött, Svájcban folytatódott, majd Egyiptom következett. Ez után vette kezdetét egy hathetes kóborlás Indiában és azokban az országokban, amelyeket ma Banglades, Pakisztán és Mianmar néven ismerünk. Majd továbbléptek Malajziába és Szingapúrba, ezeken a helyeken egy hónapot töltöttek el, hogy aztán Vietnamba, Hongkongba, a Fülöp-szigetekre, Kínába és Japánba látogassanak. Egy kis hawaii pihenőt követően tíz nap következett Kaliforniában, majd megjárták Kanadát, ahonnan hazahajóztak.

Az elképesztő utazás történetét dolgozza fel a FourFourTwo magazin cikke, amely teljes terjedelmében elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik angol bajnok; Megvan a Sopron 17. aranyérme

E-újság
2025.04.27. 23:29

Nagy Attila: Történelmi vb-t rendez Sepsiszentgyörgy; Szoboszlai Dominik már vasárnap PL-győztes lehet

E-újság
2025.04.26. 23:30

Gazdag Dániel: Kicsit olyan, mintha Budapestről hazaköltöztem volna Nyíregyházára; Szabó Istvánnak szüksége volt a nyomásra, most megkapta

E-újság
2025.04.24. 23:40

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

Már 30 derbi óta veretlen a Fradi; 70 éves Skaliczki László

E-újság
2025.04.06. 23:50

A statisztika nem a Fradi mellett szól; a vb-pótselejtező is kemény lenne

E-újság
2025.03.31. 23:30

Bruna de Paula: Sikerülhet bajnokságot és BL-t is nyerni; Portugálián át vezethet az út a vb-re

E-újság
2025.03.24. 23:35

Hétfői sportműsor: folytatódnak a vb-selejtezők, pályán az angol válogatott

Minden más foci
2025.03.24. 00:21
Ezek is érdekelhetik