Newcastle: Olaszországba távozhat az U-válogatott középpályás

2020.06.03. 19:36
A Serie A-ban szereplő Udinese szerződtetné a Premier League-es Newcastle United 20 éves labdarúgóját, Matthew Longstaffot, méghozzá a jelenleginél közel negyvenszer magasabb heti fizetésért.

A londoni Daily Mail értesülése szerint az ifjú középpályás jelenlegi bére angol csapatánál heti 800 fontra (310 ezer forint) rúg, míg ha az olasz élvonalbeli együtteshez igazol, 30 ezer fontnak (11.6 millió forint) megfelelő összegre ugrik a pénze.

Longstaff az angol klub neveltje, a helyi futballakadémián pallérozódott. Tavaly került be a nagycsapat keretébe, augusztus végén mutatkozott be egy Leicester City elleni Ligakupa-mérkőzésen, majd október 6-án, élete első Premier League-mérkőzésén a 72. percben győztes találatot szerzett a Manchester United ellen. A mostani szezonban, annak felfüggesztéséig, 12 meccsen jutott szóhoz, és háromszor volt eredményes.

A Daily Mail úgy tudja, hogy a Newcastle marasztalja Longstaffot, de valószínűtlen, hogy hetente 15 ezernél többet kínálna neki, ugyanakkor a Sky Sports információja a „szarkák” heti húszezer fontos fizetéséről szól.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
20 perce

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
19 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19