PL: a Pool közel volt, de a Wolvesé a FIFA20-bajnoki cím

D. Á.D. Á.
2020.04.25. 18:06
null
Jota örülhetett a finálé végén (Fotó: AFP)
Szombaton véget ért a Premier League által szervezett meghívásos FIFA20-bajnokság: drámai körülmények között, aranygóllal győzött Diogo Jota (Wolverhampton Wanderers) Trent Alexander-Arnold (Liverpool) ellen 2–1-re.

 

Az első elődöntőben úgy nézett ki, hogy minden összejön Raheem Sterlingnek, a Manchester City szélsőjének. Az angol válogatott játékos nagyon hamar előnyt szerzett a liverpooli Alexander-Arnolddal szemben, s remekül játszott. Meg is duplázta az előnyét, ám a második félidőben a szélső védőnek összejött a szépítés. Sterling többször eldönthette volna a meccset, ám tíz perccel a vége előtt egyenlített a fiatal jobb bekk. A meccs döntetlennel ért véget, az aranygólt pedig Alexander-Arnold szerezte meg, így ő jutott elsőként döntőbe.


A másik mérkőzésen a Burnley futballistája, Dwight McNeil játszott Diogo Jotával, a Wolverhampton támadójával. A torna toronymagas esélyese volt Jota, nem is okozott csalódást, hamar 2–0-ra vezetett. A fordulás után McNeil szépített, azonban néhány pillanattal később ismét kétgólos volt a portugál előnye. Ezen a találkozón nem volt nagy fordítás, Jota Alexander-Arnolddal játszotta a finálét.


A döntőben Jota nem tudott úgy dominálni, mint a bajnokság korábbi meccsein, sőt a félidő utolsó percében Alexander-Arnold megszerezte a vezetést. A második félidőben nyomott az esélyesnek számító Wolves-játékos, de az egyenlítés csak az utolsó negyedórában jött össze, így jöhetett az aranygól. Nagyon sokáig döntetlen volt a második meccs is, de Diogo Jotának végül sikerült bevinnie a győztes találatot, így a portugál nyerte meg a Premier League FIFA20-bajnoksagát.


 

PREMIER LEAGUE FIFA20-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

Trent Alexander-Arnold (Liverpool)–Raheem Sterling (Manchester City) 3–2 – aranygóllal
Diogo Jota (Wolverhampton)–Dwight McNeil (Burnley) 4–1

DÖNTŐ
Trent Alexander-Arnold (Liverpool)–Diogo Jota (Wolverhampton) 1–2 – aranygóllal

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

A Bournemouth Tóth Alex nélkül nem rúgott gólt a Burnley-nek

Angol labdarúgás
2026.03.14. 18:05

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Kerkez Milos fantasztikus balhátvéd” – Andy Robertson méltatta posztriválisát a Wolverhampton legyőzése után

Angol labdarúgás
2026.03.07. 09:07

Visszavágott a bajnoki vereségért, és bejutott a legjobb nyolc közé az FA-kupában a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.06. 22:52

„Ez a mérkőzés jól összefoglalja az idényünket” – Arne Slot a Liverpool kiesőjelölt elleni veresége után

Angol labdarúgás
2026.03.04. 07:06

A végén jöttek a gólok – a Liverpool kikapott Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
2026.03.03. 23:19
Ezek is érdekelhetik