PL: a Chelsea piacra dobhatja Kantét, két komoly érdeklődő is van

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.11. 15:15
null
Hol mutatna jobban Kanté, a Realban vagy a PSG-ben? (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Chelsea kész eladni világbajnok francia labdarúgóját, N'Golo Kantét.

 

A 90min.com szakportál értesülése szerint a 29 éves védekező középpályás legfőbb vevőjelöltje a Real Madrid és a Paris Saint-Germain.

Kantét – akinek piaci értékét 80 millió euróra becsülik – 2023 nyaráig szóló szerződés köti az angol klubhoz. A mostani idényben 22 mérkőzésen szerepelt a Chelsea-ben, és háromszor volt eredményes. A fővárosi csapathoz egy másik Premier League-együttestől, a Leicester Citytől igazolt át 2016-ban, és egy-egy angol bajnoki címet szerzett mind a két alakulatával. A Chelsea-vel Európa-liga-győztesnek és FA-kupa-győztesnek is vallhatja magát.

A francia nemzeti együttesben – amellyel a 2018-as vb-arany előtt 2016-ban Európa-bajnoki ezüstöt nyert – 39 alkalommal jutott eddig szóhoz, s egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
12 órája

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45
Ezek is érdekelhetik