Chelsea: Terry sztorija elárulja, milyen edző Mourinho

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.16. 19:35
null
John Terry remek kapcsolatot ápolt José Mourinhóval a Chelsea-nél (Fotó: AFP)
Érdekes történetet elevenített fel John Terry, a Chelsea korábbi futballistája a visszavonult sznúkerjátékossal, Stephen Hendryvel közös beszélgetés során az Instagramon. A főszereplő: José Mourinho.

 

Terry Mourinho második londoni időszakából mesélt el egy történetet, amely megmutatja, hogyan próbálta a portugál jobb teljesítményre bírni játékosait.

„A megnyert bajnoki cím után visszatértünk a felkészülésre, de az első napon Gary Cahill és én folyton eladtuk a labdát. Erre ő megállította az edzést. Azt mondta, ha még egyszer hibázunk, fogja magát, és 100 millió fontot költ új védőkre. Egymásra néztünk, és azt mondtuk: húha. Szóval az első napon elkezdtünk odapakolni mindenkinek, a tempó felpörgött, mindenki odarúgott a másiknak. Az edzés után odajött hozzánk, és azt mondta: »Ezért lesztek ti a kezdőjátékosok ebben az idényben.« Pontosan tudta, mit csinál, négy lépéssel járt mindenki más előtt.”

„Pontosan tudta, mikor kell piszkálnia, és mikor kell békén hagynia valakit. Még a legkisebb dolgokra is odafigyelt. Ültem otthon, és egyszer csak kaptam tőle egy üzenetet, hogy »Hihetetlen voltál ma az edzésen, te vagy az én emberem, szeretlek, kapitány.« Te meg csak ott ülsz, és annyit mondasz: »Ez hihetetlen!«”

„Remek volt tehát a kapcsolatunk, de néha megállt bennem az ütő miatta, ahogy valószínűleg a többiekben is. Volt, hogy egyszerűen semmit nem kaptunk tőle. Elsétált melletted, nem mondott semmit, átnézett rajtad, te meg azt hitted, felbosszantottad valamivel. Talán valami rosszat írtam neki? Megnézed az üzeneteidet, és nyugtázod, hogy ott minden rendben van. Az edzés után meg odajött: »Ezért vagy te a kapitányom, csak szükséged volt egy kis lökésre.«

A ma már a Tottenhamet irányító Mourinho és az Aston Villa segédedzőjeként dolgozó Terry három bajnoki címet, egy FA-kupát, három Ligakupát és egy Community Shieldet nyert közösen Londonban.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik