Szalah és Mané vezette újabb sikerre a Liverpoolt

2020.01.02. 20:50
null
Érdekes gólöröm, Mané (balról) és Firmino (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának záró mérkőzésén a Liverpool Mohamed Szalah és Sadio Mané góljával 2–0-ra legyőzte a Sheffield Unitedet, így idénybeli 20. bajnoki mérkőzéséből a 19.-et nyerte meg.

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Liverpool FC–Sheffield United 2–0
(Szalah 4., Mané 64.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Hét addigi sérültje mellé a bemelegítés közben lesérült Naby Keita is, Jürgen Klopp tehát a szokásosnál is feszültebben várhatta a bajnokit, de hamar megnyugtatta őt Andrew Robertson remek passzát gólra váltva Mohamed Szalah. Az egyiptomi plusz pár ráncot kisimíthatott volna menedzsere arcán, de második helyzetet már elhibázta, és Georginio Wijnaldum nem járt több sikerrel a maga kecsegtető helyzetével.

Nem sok babér terem az Anfielden az újoncoknak, legutóbb 2010-ben nyert itt a Blackpool, a mostani ellenfél, a vártnál eddig sokkal jobban szereplő Sheffield United pedig két veszélyes lövésig legalább eljutott a szünetig. A pályán főleg mezőnyharc zajlott, nagy iramú és acélkemény, de az első 45 percben mindössze egy-egy lefújt szabálytalansággal!

Szalah beadásnak induló kapura lövése a kapufán csattant, majd villámgyors akció végén Sadio Mané már betalált, kis szerencsével. A vendégmester Chris Wilder lecserélte a két csatárát, majd beállt a volt ferencvárosi Muhamed Besic, de ez sem segített a Uniteden, ez a mérkőzés már az első gól után eldőlt. 2–0

A 82. percig kellett várni a második hazai szabálytalanságra, ez sokat elmond a mérkőzésről. Firmono és Oliver McBurnie rontott egy-egy ordító ziccert, Klopp a végére beküldte a 16 esztendős Harvey Elliottot is – nagyon magabiztosan nagyon megérdemelt győzelmet aratott a Pool, amelynek nagyon érik első Premier League-aranyérme.

És ha szerencséjük van a „vörösöknek", akkor a sérüléshullám is elül tavaszra, így duplán koncentrálhatnak a címvédésre a Bajnokok Ligájában...

Nem mellékesen a Pool 969-szer passzolt a mérkőzésen, ami PL-történelmi rekord!

Szalah kihasználta a vendégvédelem hibáját (Fotó: AFP)
Szalah kihasználta a vendégvédelem hibáját (Fotó: AFP)


ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Arsenal–Manchester United 2–0 (Pépé 8., Papasztathopulosz 42.)

Brighton–Chelsea 1–1 (Dzsahanbahs 84., ill. Azpilicueta 10.)
Burnley–Aston Villa 1–2 (Wood 80., ill. Wesley 27., Grealish 41.)
Newcastle United–Leicester City 0–3 (Ayoze Pérez 36., Maddison 39., Choudhury 87.)
Southampton–Tottenham Hotspur 1–0 (Ings 17.)
Watford–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Deulofeu 30., Doucouré 49., ill. Pedro Neto 60.)
Manchester City–Everton 2–1 (Gabriel Jesus 51., 58., ill. Richarlison 71.)
Norwich City–Crystal Palace 1–1 (Cantwell 4., ill. Wickham 87.)
West Ham United–AFC Bournemouth 4–0 (Noble 17., 35. – 11-esből, Haller 25., F. Anderson 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 20 19 1 49–14 +35 58
2. Leicester City 21 14 3 4 46–19 +27 45
3. Manchester City 21 14 2 5 56–24 +32 44
4. Chelsea 21 11 3 7 36–29 +7 36
5. Manchester United 21 8 7 6 32–25 +7 31
6. Tottenham 21 8 6 7 36–30 +6 30
7. Wolverhampton 21 7 9 5 30–27 +3 30
8. Sheffield United 21 7 8 6 23–22 +1 29
9. Crystal Palace 21 7 7 7 19–23 –4 28
10. Arsenal 21 6 9 6 28–30 –2 27
11. Everton 21 7 4 10 24–32 –8 25
12. Southampton 21 7 4 10 25–38 –13 25
13. Newcastle 21 7 4 10 20–33 –13 25
14. Brighton & Hove Albion 21 6 6 9 25–29 –4 24
15. Burnley 21 7 3 11 25–34 –9 24
16. West Ham 20 6 4 10 25–32 –7 22
17. Aston Villa 21 6 3 12 27–37 –10 21
18. Bournemouth 21 5 5 11 20–32 –12 20
19. Watford 21 4 7 10 17–34 –17 19
20. Norwich City 21 3 5 13 22–41 –19 14
Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Egyiptomi varázslat – Smahulya Ádám jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.23. 00:26

Szalah a szurkolókkal ünnepelte meg Új-Zéland legyőzését

Foci vb 2026
2026.06.22. 17:38

Erling Haalandtól várják a gólokat, de ez nem meglepő

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:49

Mohamed Szalah az egyiptomi futballtörténelem egyik legszebb fejezetét írná meg hazájával

Foci vb 2026
2026.06.22. 06:08

Szalah vezérletével megtört Egyiptom vb-nyeretlensége – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:53

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik