FFT: a Tottenham is versenybe szállna Piatekért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.10. 17:19
Sajtóhírek szerint az Aston Villa és a Newcastle United mellett most már a Tottenham Hotspur is versenybe szállt azért, hogy megszerezze az AC Milan támadóját, Krysztof Piateket.

Az észak-londoni klub feltétlenül arra törekszik, hogy valahogy még a téli átigazolási időszakban megerősítse a támadószekcióját, ugyanis a csapat egyik legfontosabb játékosa és állandó gólfelelőse, Harry Kane megsérült, és márciusig egészen biztosan nem léphet majd pályára.

Márpedig Kane-en kívül José Mourinhónak nem igazán áll rendelkezésére olyan futballista, aki klasszikus 9-esként lenne bevethető, így magától értetődő, hogy a Spurs körülnéz majd a téli átigazolási piacon, már csak azért is, mert a gárda még a Bajnokok Ligájában is érdekelt.

A The Guardian értesülései szerint a londoniak meg is találták a megfelelő célpontot Piatek személyében, aki iránt korábban már az Aston Villa és a Newcastle is bejelentkezett. A lengyel válogatott labdarúgó a Genoától bár nagy reményekkel érkezett a San Siróba, meglehetősen nehéz időket volt kénytelen átélni a Milannál, hiszen 18 Serie A-s fellépése során csupán négyszer volt eredményes, így egyáltalán nem győzte meg a szurkolókat és a helyi szakembereket sem.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
20 órája

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia; Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

E-újság
2025.06.12. 23:21

UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

E-újság
2025.05.21. 23:49

60 ezer néző előtt a kupáért; Magyar hokicsoda az elit-vb-n

E-újság
2025.05.13. 23:50
Ezek is érdekelhetik