Liverpool: a védő örül, hogy bezárt az átigazolási piac

MTI MTIMTI MTI
2019.09.05. 13:13
null
Dejan Lovren örül, hogy bezárt az átigazolási piac (Fotó: AFP)
Dejan Lovren, a Liverpool FC horvát válogatott labdarúgója klubcsapatában nem elégedett kispados játékosként, annak viszont örül, hogy bezárt az átigazolási piac.

 

A 30 éves középső védő – aki a mieinkkel azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő horvát válogatott tagjaként a szlovákok elleni pénteki, valamint az azeriek elleni hétfői találkozóra készül – nyári kálváriájáról a Sportske Novosti horvát újságnak nyilatkozott.

Elmondta: valóban szó volt arról, hogy távozik a csapattól, amelyben posztján Virgil van Dijk, Joël Matip és Joe Gomez is megelőzi őt a sorban Jürgen Klopp vezetőedzőnél. Lovren után a nyáron olasz együttesek, az AS Roma és az AC Milan érdeklődtek intenzíven, de a német szakember és az angol klub is ragaszkodott ahhoz, hogy maradjon.

„Fellélegeztem, amikor véget ért az átigazolási időszak. Belefáradtam abba, ahogy minden nap arról olvastam és hallottam: elmegyek Liverpoolból vagy ott maradok” – mondta Lovren.

„Mindenhol azt írták: Dejan itt van, Dejan ott van, csak éppen én nem tudtam erről semmit. Ez nagyon bosszantott. Valóban szerettem volna váltani, így fontolóra vettem a távozást, de ez nem történt meg végül. A Liverpoolnál ugyanis azt mondták, hogy szükség van rám, én pedig elfogadtam ezt” – nyilatkozta.

Kiemelte: nem tartja magát olyan típusú játékosnak, aki elücsörög akár a kispadon is, csak a pénzét kapja meg.

„Néhányan körülöttem azt javasolták nekem, hogy ne törődjek ezzel. Egy nagy klub játékosa vagyok, fogjam be a számat, csináljam a dolgom és tegyem el a fizetésemet. De én nem vagyok boldog, ha a kispadon kell ülnöm” – hangsúlyozta.

Hozzátette: annak viszont örült, hogy a Liverpool mindig támogatta, és ezért is tisztelettel tartozik a klubnak.

„Klopp azt mondta nekem: figyelj, haver, topkategóriás játékos vagy, nem adhatunk kölcsönbe, szükségünk van rád” – nyilatkozta a labdarúgó.

Lovren 2014 nyarán igazolt a Liverpoolhoz, szerződése még két évig köti a klubhoz. A vb-ezüstérmes labdarúgó öt idényen át alapembernek számított, az előző szezonban viszont sérülései miatt csak kiegészítő szerepet kapott a Bajnokok Ligája-győztes együttesben.

A most zajló idényben a Liverpool már hat mérkőzést játszott, a védő csak az elsőn – augusztus elején, a Manchester City elleni, büntetőpárbajban elbukott angol Szuperkupa-mérkőzésen – volt kispados, a többi találkozón a keretbe sem került. Csapata a négy bajnoki összecsapását megnyerte, s az európai Szuperkupa-találkozón tizenegyespárbajban kerekedett a Chelsea fölé.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58