Anglia: a walesi válogatott ikon Nagy Ádám csapattársa lett

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.23. 20:32
null
Ashley Williams a walesi futball ikonikus alakjává nőtte ki magát az utóbbi években (Fotó: Koncz György)
Nagy Ádám csapattársaként, az angol másodosztályú Bristol Citynél folytatja pályafutását Ashley Williams, a walesi válogatott korábbi csapatkapitánya – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

 

A 35 éves, 86-szoros válogatott középhátvéd rövid távú szerződést kötött a Bristol Cityvel.

Ashley Williams a Swansea Cityben eltöltött több mint nyolc év után 2016 és 2019 között az Everton alkalmazásában állt, ám a legutóbbi idényt a Stoke Citynél töltötte kölcsönben. Idén nyáron a Stoke-nál és a liverpooli egyletnél is lejárt a megállapodása, így szabadon igazolhatóvá vált.

Williams kimaradt a walesi válogatott soron következő, Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretéből, de júniusban, a mieinkkel szemben 1–0-ra elveszített budapesti mérkőzést végigjátszotta – és a 2016-ban Eb-elődöntőig jutó csapatnak is alapembere volt.

Bristol City FC on Twitter

It's official. https://t.co/rav0aSl5oq



Legfrissebb hírek

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

Születésnapján jelentette be a francia védő igazolását a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 10:59

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

Kikaptak hazai pályán, Nagy Ádáméknak nem sikerült feljutni a Serie A-ba

Légiósok
2025.06.01. 22:35

Vasárnap fontos mérkőzés vár Bolla Bendegúz és Nagy Ádám csapatára

Légiósok
2025.06.01. 10:26
Ezek is érdekelhetik