PL: Pochettino kétmeccses eltiltást kapott a kirohanásáért

2019.03.06. 11:22
Mauricio Pochettino, az angol élvonalbeli Tottenham argentin menedzsere két mérkőzésre szóló eltiltást és tízezer fontos pénzbírságot kapott, mert a Burnley elleni találkozó után letámadta Mike Dean játékvezetőt – számolt be róla az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a hivatalos honlapján.

Mint ismert, február 23-án a Tottenham 2–1-re kikapott a Burnley vendégeként a Premier League-ben. A lefújás után Pochettino hevesen kiabált Mike Dean játékvezetővel, s az FA közleménye szerint a játékoskijáróban is meg nem engedett módon viselkedett.

A március elején 47. életévét betöltő szakember így nem ülhet le a kispadra csapata soron következő két mérkőzésén. A Spurs szombaton a Southampton vendége lesz, egy héttel később pedig a Crystal Palace-t látta volna vendégül, ám azt a mérkőzést elhalasztották, mert a Palace FA-kupa-meccset játszik. Ezt követően a Tottenham március 31-én a (szintén) bajnoki címre törő Liverpool otthonában lép pályára.hevesen kiabált Mike Dean játékvezetővel, s az FA közleménye szerint a játékoskijáróban is meg nem engedett módon viselkedett.

A március elején 47. életévét betöltő szakember így nem ülhet le a kispadra csapata soron következő két mérkőzésén. A Spurs szombaton a Southampton vendége lesz, egy héttel később pedig a Crystal Palace-t látta volna vendégül, ám azt a mérkőzést elhalasztották, mert a Palace FA-kupa-meccset játszik. Ezt követően a Tottenham március 31-én a (szintén) bajnoki címre törő Liverpool otthonában lép pályára.

Pochettino kirohanása:
Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38