Anglia: 36 millió fontos veszteséget termelt az Aston Villa

2019.03.06. 15:21
null
Sok téren nem megy nekik (Fotó: AFP)
Az angol másodosztályú (Championship) Aston Villa adózás előtti 36.1 millió fontos veszteséget termelt a 2017–2018-as idényben. A birminghami együttesnél ez több mint 21 milliós növekedést jelentett az eggyel korábbi szezonhoz képest – írja a BBC.

Az Aston Villa számára az utóbbi évek nem alakultak a lehető legkedvezőbben. Az angol klub a Premier League 2015–2016-os idényét 17 ponttal zárta és utolsóként esett ki a másodosztályba (azóta nem is mozdult el onnan). A birminghami csapat ekkor egy egészen hihetetlen, 80.7 millió fontos veszteséget hozott össze.

A Championship 2016–2017-es kiírásában az „oroszlánok" a 13. helyen végeztek és 14.5 milliós veszteséget könyvelhettek el.

A következő szezonban már majdnem sikerült „visszakapaszkodni", de az osztályozó döntőjében a Fulham ellen alulmaradtak, így a londoniak jutottak föl az első osztályba. A klub veszteségét végül 36.1 millió fontra taksálták.

A gárdánál 2018 júliusában milliárdos üzletemberek, Wes Edens és Nassef Sawiris révén bekövetkezett a tulajdonosváltás. Ők azóta 68 milliót invesztáltak a klubba.

A másodosztályú csapat jelenleg a 11. helyen áll – egy bajnokival többet játszva – hat ponttal lemaradva az osztályozót jelentő pozíciók egyikétől.

 

Legfrissebb hírek

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Folytatódik a Hull csodája: a Chelsea nem tudta megverni otthon az újoncot

Angol labdarúgás
2026.09.12. 18:11

Varga és Vitális is végig a pályán volt, győzelemmel kezdte a BL-alapszakaszt az AEK

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 20:46

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

Minden más foci
2026.08.30. 20:42