Angol Ligakupa: máris elkészítették az elődöntő sorsolását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 23:24
A harmadosztályú Burton Albion a Manchester City otthonában próbálkozhat meg tündérmeséje folytatásával, míg a másik ágon újabb kőkemény londoni derbi vár az Arsenalt búcsúztató Tottenhamre: jön a Chelsea.

Alig néhány perccel azután, hogy véget értek az utolsó negyeddöntők az angol Ligakupában, eldőlt, hogy a négy továbbjutó közül a Manchester Cityt érte a legnagyobb szerencse:ahogy tavaly, úgy idén is elkerülte Pep Guardiola csapata az első osztályú ellenfeleket. A City a harmadosztályú Burton Albion ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást.

A manchesterieknek – az ellenfél érdemeinek elismerése és eredményeinek tiszteletben tartása mellett – vélhetően némiképp könnyebb feladatuk lesz, mint a másik ágra sorolt gárdáknak, ott ugyanis a Tottenham és a Chelsea küzd majd meg a döntős szereplés lehetőségéért.

A négy között már oda-visszavágós alapon rendezik a mérkőzéseket, amelyeket a január 7-i és 21-i héten rendeznek majd. A döntőre február 24-én kerül sor a Wembley Stadionban.

ANGOL LIGAKUPA, ELŐDÖNTŐ
Tottenham–Chelsea
Manchester City–Burton Albion (III.)

Legfrissebb hírek

Guardiola nem érti, miért nem játszhat Guéhi a Ligakupa-döntőben

Angol labdarúgás
8 órája

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
19 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Garnacho duplázott, a Chelsea bejutott az angol Ligakupa elődöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.12.16. 22:59
Ezek is érdekelhetik