PL: elképesztő – Thomas Doll a sztártréner legnagyobb mumusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.04. 11:57
null
Jürgen Kloppnak nincsenek túl jó emlékei Thomas Dollról (Fotó: AFP)
A nemzetközi labdarúgással foglalkozó Football365 nagyszerű statisztikát állított össze a Premier League jelenlegi menedzsereiről.

 

A honlap az angol élvonal menedzserei kapcsán megnézte, hogy egy-egy szakembernek ki a „nemezise”, vagyis hogy mely tréner csapata(i) ellen a legrosszabb a mutatója. A készítők kiemelik, azokat a párosításokat vizsgálták, amelyeknél a két edző egyesülete összesen legalább háromszor mérkőzött meg.

A statisztikákból kiderül, hogy Arsene Wengernek például Roy Evans volt a „megtestesült átok”: az Arsenal menedzsere 1997 és 1998 között négy mérkőzésen egyszer sem tudott nyerni (egy döntetlen, három vereség) a Liverpool ellen, melyet akkoriban Evans irányított.

Antonio Conte „mumusa” Jürgen Klopp – a Chelsea trénerének három találkozón két iksz mellett egy zakóra futotta a német ellen, ami 0.67-es pontátlagot jelent meccsenként.

Míg Pep Guardiolának Roberto Di Matteo és Ronald Koeman (egyaránt három összecsapás, két döntetlen, egy vereség, meccsenként 0.67-es pontátlag) a nemezise, addig José Mourinhónak maga Guardiola: a portugál menedzser pályafutása során eddig összesen húsz alkalommal csapott össze Guardiola valamelyik együttesével, ezeken Mourinho gárdája négyszer győzött, hatszor ikszelt, tízszer kikapott, ez meccsenkénti 0.9-es pontátlagot jelent.

A számunkra legérdekesebb névhez Jürgen Klopp kapcsán érkezünk el – a német szakembernek honfitársa, a jelenleg Ferencvárost irányító Thomas Doll a nemezise! Doll még a Hamburg, míg Klopp a Mainz vezetőedzője volt, amikor 2005 januárja és 2006 novembere között a két csapat összesen négyszer mérkőzött meg egymással. Ezeken három hamburgi siker mellett egy döntetlen született, ami mérkőzésenként 0.25 pontos átlag, ennél gyengébb mutatója egyetlen olyan tréner ellen sincs Kloppnak, akinek a csapatával pályafutása során legalább háromszor meccselt volna.

A teljes listát ide kattintva tekinthetik meg!

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08
Ezek is érdekelhetik