Man. City: hihetetlen, de megint megsérült a klasszis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 09:23
null
Nincs szerencséje Ilkay Gündogannak (Fotó: AFP)
Tavaly december 14. óta először kezdett tétmeccsen a Manchester Cityben Ilkay Gündogan, a német középpályás visszatérése azonban nem sikerült a legjobban: a korábbi Dortmund-játékosnak ismét megsérült a térde.

 

Gündogan 2016 decemberében a Watford elleni bajnokin szenvedett súlyos keresztszalag-sérülést, ami miatt a szezon hátralévő részét kihagyni kényszerült. A nyáron csupán egy felkészülési meccsen lépett pályára (20 percet játszott), a hétvégén azonban már visszatérhetett éles mérkőzésen is – éppen a Watford ellen, csereként 25 percet volt a pályán.

A West Bromwich Albion elleni Ligakupa-meccsen több mint kilenc hónap elteltével kapott helyet ismét a kezdőcsapatban, és már a 3. percben gólpasszal jelezte, nincs rossz formában. A folytatás már kevésbé volt örömteli, ugyanis az 58. percben Claudio Yacob belépőjét követően le kellett cserélni.

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola is megszólalt az esettel kapcsolatban, és elmondta, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia a játékosnak.

„Aggódtam Gündoganért, amikor lent maradt, és a kezével jelezte, hogy baj van. El sem tudom képzelni, milyen lehet, amikor nyolc hónapon keresztül minden nap a visszatérésért küzdesz, aztán mikor visszatérsz, ismét megsérülsz. Nagyon nehéz lehet ezt feldolgozni.”

„Sajnos ilyen a futball, szerencsére ez a mostani nem tűnik súlyos sérülésnek. Kis fájdalmat érez a térdében, csütörtökön megvizsgáljuk, az orvosok majd kiderítik, mi a baj.”

A Manchester City 2–1-es győzelmével tette biztossá helyét a legjobb tizenhat között, a 4. fordulóban a másodosztályú Wolverhampton Wanderers lesz a gárda ellenfele.

ANGOL LIGAKUPA
3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Arsenal–Doncaster Rovers (III.) 1–0
Chelsea–Nottingham Forest (II.) 5–1
Everton–Sunderland (II.) 3–0
West Bromwich Albion–Manchester City 1–2
Manchester United–Burton Albion (II.) 4–1
Leicester City–Liverpool 2–0
Bristol City (II.)–Stoke City 2–0
Tottenham Hotspur–Barnsley (II.) 1–0
Crystal Palace–Huddersfield Town 1–0
West Ham United–Bolton Wanderers (II.) 3–0
Reading (II.)–Swansea City 0–2
Burnley–Leeds United (II.) 2–2 – tizenegyesekkel 3–5
AFC Bournemouth
–Brighton & Hove Albion 1–0 – hosszabbítás után
Wolverhampton Wanderers (II.)–Bristol Rovers (III.) 1–0 – hosszabbítás után
Brentford (II.)–Norwich City (II.) 1–3
Aston Villa (II.)–Middlesbrough (II.) 0–2

4. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ)
AFC Bournemouth–Middlesbrough (II.)
Arsenal–Norwich City (II.)
Bristol City (II.)–Crystal Palace
Chelsea–Everton
Leicester City–Leeds United (II.)
Manchester City–Wolverhampton Wanderers (II.)
Swansea City–Manchester United
Tottenham Hotspur–West Ham United

Legfrissebb hírek

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
8 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23
Ezek is érdekelhetik