MU: fordulat Ibrahimovic ügyében, a svéd mégis marad?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 10:27
Néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, Zlatan Ibrahimovictól elbúcsúzik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United, ám a brit sajtó szerint megváltozott a helyzet, Ibra marad az MU-nál.

Mint ismert, Ibrahimovic még áprilisban, az Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntős mérkőzésen szenvedett térdszalagszakadást – akkor a legoptimistább előrejelzés a csatár januári visszatérését prognosztizálta.szenvedett térdszalagszakadást – akkor a legoptimistább előrejelzés a csatár januári visszatérését prognosztizálta.

A súlyos sérülést követően a média biztosra vette, hogy Ibrával annak ellenére sem hosszabbít szerződést az MU, hogy a klubnak opciós joga lett volna erre – így is történt, ennek értelmében a csatár július elsejétől szabadon igazolhatóvá vált.

Noha a svédet a hírek szerint csábítják többek között az Egyesült Államokból és Spanyolországból is, a brit sajtó arról számolt be, hogy Ibrahimovic ügyében változás állt be, a 35 esztendős támadó rehabilitációja ugyanis annyira jól halad, hogy még az MU orvosi stábját is lenyűgözte – a doktorok annyira bizakodóak a játékos állapotát illetően, hogy úgy vélekednek, Ibra sokkal hamarabb visszatérhet a pályára, és már idén októberben bevethető állapotban lesz.

José Mourinho állítólag marasztalná a futballistát, a 2017–2018-as szezonra mindenképp szerződést kínálna Ibrának.

Több brit lap megemlíti, a portugál menedzser nem dúskál a támadókban, s Romelu Lukaku átigazolását követően is csak Marcus Rashford van a keretben, mint befejező csatár, emellett Ibrahimovic maradását jelzi az is, hogy Lukaku az érkezésekor külön engedélyt kért a hórihorgas svédtől, hogy a 9-es mezt viselhesse.

Legfrissebb hírek

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
10 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
19 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56
Ezek is érdekelhetik