PL: Lukaku döntött, nem marad az Evertonnál – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 13:58
Romelu Lukaku, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton sztárja elárulta, már tudja, hol folytatná pályafutását.

Mint ismert, az Everton néhány hónapja új szerződést ajánlott a belga válogatott támadónak, ám Lukaku elutasította a tervezetet, így jelenlegi megállapodása 2019-ig szól a klubbal. Lukaku elutasította a tervezetet, így jelenlegi megállapodása 2019-ig szól a klubbal.

A remek formában lévő – 39 mérkőzésen összesen 26 gól és hét assziszt a 2016–2017-es szezonban–, 24 éves csatár a jövőjét illetően egyértelmű kijelentést tett.

„Nem szeretnék ugyanazon a szinten ácsorogni. Fejlődni akarok, és azt is tudom, ezt hol tenném – idézi a BBC az európai topcsapatok által körberajongott Romelu Lukakut. – Jelenleg is tárgyalunk az Evertonnal a jövőmről. Tudom, miről folyik a diskurzus, de én nem szólok bele, az ügynökömre hagyom az egyeztetést. Tényleg csak annyit mondhatok, hogy tudom, mi történik, a többi titok. Amire leginkább vágyom, hogy a Bajnokok Ligájában játszhassak, emellett legalább egyszer szeretném megnyerni a Premier Leaguet-t is. Vagyis igazából többször is.”

Lukaku kijelentése arra enged következtetni, hogy távozik az Evertontól, hiszen a liverpooli csapat a 2016–2017-es bajnokságban a hetedik helyen végzett, így nem indulhat a Bajnokok Ligája soron következő kiírásában.

A belga sztár értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 50 millió euróra becsüli – Lukakut a hírek szerint a Bayern München, a Chelsea és a Manchester United is szerződtetné.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
15 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
20 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
21 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31
Ezek is érdekelhetik