Kép: tévedésből a saját csapatuk buszát rongálták meg

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 14:34
Tévedésből saját csapatuk buszát rongálták meg a Crystal Palace szurkolói, akik a rivális Middlesbrough járművében akartak kárt tenni a két csapat szombati mérkőzése előtt az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában.


Sajtóbeszámolók szerint a buszt – amely a londoni klub otthona, és a Selhurst Park közelében, egy hotel parkolójában állt – lefestették piros, fehér és kék festékkel, s a két oldalára, valamint a hátuljára azt a feliratot pingálták rá, hogy Crystal Palace FC.
Sajtóbeszámolók szerint a buszt – amely a londoni klub otthona, és a Selhurst Park közelében, egy hotel parkolójában állt – lefestették piros, fehér és kék festékkel, s a két oldalára, valamint a hátuljára azt a feliratot pingálták rá, hogy Crystal Palace FC.

A kiesési „rangadót” a Palace nyerte meg 1–0-ra, s később a csapat ezt a járművet használta utazásához. Az egyesület vezetői közölték: rendőrségi feljelentést tettek.

A brit média szerint a Crystal Palace helyettes pályamestere, Dean Waters kiírta a Twitterre, hogy „40 ezer fontos kár keletkezett a buszunkban, mert azt hitték, a Boro busza. Remek!”, később azonban már elérhetetlen volt ez a bejegyzés.



Ez bizony nem pont úgy sikerült, ahogy gondolták… (Fotó: Twitter)
Ez bizony nem pont úgy sikerült, ahogy gondolták… (Fotó: Twitter)

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
9 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17
Ezek is érdekelhetik