Man. City: Mancini őrült sztorit osztott meg Balotelliről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.14. 07:54
Hogy miért távozott Mario Balotelli, az olasz fenegyerek a Manchester City labdarúgócsapatától 2013-ban? Roberto Mancini, a támadó korábbi trénere lerántotta a leplet a titokról, emellett őrült sztorit osztott meg a futballistáról.

„Az edzésen szóltam a srácoknak, hogy legyenek óvatosan Gaël Clichyvel, ne lépjenek oda, mert épp sérülésből tért vissza. Mario mit csinált? Naná, hogy elkezdte rugdosni Clichyt, elég keményen odapakolt neki. Nagyon dühös voltam rá” – árulta el Roberto Mancini.Roberto Mancini.

„Megragadtam a nyakánál, és megpróbáltam elküldeni, de annyira erős volt, hogy igazából még csak mozdítani sem bírtam. Persze aki csak a képeket látta, azt hitte, ölre mentünk, de igazából semmi különös sem történt. A viselkedése miatt több csapattársával is összetűzésbe került. Balotelli ezután közölte, hogy szeretne visszatérni Olaszországba. Csalódott voltam, mert többre volt hivatott egy nagyszerű bajnokságban.”

„Azt, hogy Balotelli nem olasz válogatott, csakis saját magának köszönheti. Hihetetlen, hogy nem ő kezd a nemzeti csapatban, a legjobb olasz csatár, ami az elmúlt éveket illeti, de remélem, lassan rájön, hogy más hozzáállás kell tőle, csak a futballra szabad koncentrálnia. Nem annyira nehéz ez.”

Legfrissebb hírek

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
4 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik