Chelsea: Ne felejtsétek el az előző szezont – Conte a játékosoknak

MTI MTIMTI MTI
2016.08.30. 11:44
Antonio Conte, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere szerint fontos, hogy a játékosok ne feledkezzenek meg az előző idény viszontagságairól, hanem tanuljanak belőle.

„Fontos, hogy a futballisták észben tartsák, hiszen ha nehéz helyzetbe kerülnek, akkor visszatekinthetnek, s erőt meríthetnek majd” – nyilatkozta az olasz tréner.

A Chelsea tavaly címvédőként vágott neki a Premier League 2015–2016-os szezonjának, de rendkívül gyengén teljesített, sokáig csak a tabella hátsó harmadában szerénykedett. Ennek következményeként menesztették az együttestől José Mourinho vezetőedzőt, aki jelenleg már a Manchester Unitedet irányítja.

„A helyes úton indultunk most el. Továbbra is lépésről lépésre szükséges haladnunk, minden mérkőzésre a maximális koncentráltsággal kell felkészülnünk” – tette hozzá Conte, aki a nyári Európa-bajnokságot követően ült le a Chelsea kispadjára.

Legfrissebb hírek

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Az első vizsgálatok szerint nem lett súlyosabb baja a fejsérülést szenvedő Chelsea-játékosnak

Angol labdarúgás
2026.05.04. 19:25

Gattuso távozik, Conte vagy Allegri válthatja – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.04.02. 12:26

Fabregas büszke a csapatára, Conte a játékvezetőt is hibáztatja a Napoli kupakiesése miatt

Olasz labdarúgás
2026.02.11. 11:26

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Napoli–Juventus: Contét lenyűgözték a játékosai; Spalletti odaszólt az övéinek

Olasz labdarúgás
2025.12.08. 10:13
Ezek is érdekelhetik