Liverpool: Balotellit török klubnak ajánlotta fel az ügynöke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.16. 21:16
null
Mario Balotelli Olaszországban is csak kereste önmagát (Fotó: AFP)
Mario Balotelli ügynöke, Mino Raiola a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Besiktasnak szeretné eladni a Liverpoolból elvágyódó ügyfelét.

Balotelli jelenleg a Liverpool játékosa, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyáron klubot vált. Számos pletyka látott már napvilágot arról, hol folytatja az olasz csatár a pályafutását, a legvalószínűbbnek most a török kaland tűnik.

„Felajánlottam Mariót a Besiktasnak, most a klub válaszára várok – nyilatkozta a Zlatan Ibrahimovicot és Paul Pogbát is képviselő ügynök. – Szinte biztos vagyok benne, hogy összejön az üzlet, mivel a klub elnöke már biztosított róla korábban, hogy mindent megtenne Mario szerződtetéséért.”

A 25 éves játékos 2014-ben igazolt át Angliába, a 2015–2016-os idényt azonban kölcsönben az AC Milannál töltötte, ahol szíve szerint maradna a továbbiakban is. Balotelli a mögöttünk hagyott idényben húsz bajnokin csak egyszer volt eredményes, és ugyanennyi gólpasszt jegyzett.

Az utóbbi években nem túl jó formában játszó futballistáért egyébként bőven akadnak érdeklődők, a törökök mellett a Lazio és a kínai Csiangszu Szuning megkereséséről is hallani lehetett már.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, de a program végén jöttek a hazai győzelmek is

Európa-liga
2026.07.23. 22:09

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Az Arsenal beleegyezett, Trossard a Besiktasba igazolhat

Minden más foci
2026.07.14. 16:09

Felkészülés: a Mosonmagyaróvár döntetlent játszott a Besiktassal

Labdarúgó NB II
2026.07.06. 10:34

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11