PL: „Azt mondják, ez gyakori, de ez hiba, ez beteg...”

2016.05.13. 15:56
Mint ismert, a Watford és menedzsere, az együttest magabiztosan a Premier League-ben tartó (akár még 11. helyen is zárhat a csapat), az FA-kupában pedig az Arsenalt kiejtve elődöntőig irányító Quique Sánchez Flores útjai a szezon végén elválnak egymástól. Slaven Bilic, a West Ham United trénere értetlenül áll a váltás előtt.

„Sajnálom Quiquét. Ez nagy hiba, fantasztikus szezonja volt. Amennyire én tudom, ha a Watfordnak a szezon elején ezt felajánlották volna... Az idény előtt mindenki azt várta, hogy valószínűleg ez lesz az egyik kieső csapat. Mégsem volt soha veszélyben, és januárig vagy februárig az első nyolc-tíz helyen állt. Továbbá jól játszottak a watfordiak, elődöntősek voltak az FA-kupában az Arsenalt kiejtve” – magasztalta a spanyol tréner eredményeit Bilic. Bilic.

„Nagyszerű szezont fut a csapat, olyat, amelyre méltán lehet büszke. Fontosabb az, hogyan zár a csapat, mint az, hogyan kezdi az idényt, de ez akkor is nonszensz a számomra. Az emberek azt mondják, ez gyakori Európában, ez gyakori Angliában, de ez teljesen hibás, ez beteg” – vélekedett a horvát menedzser.

Flores szerint azért kerül sor a váltásra, mert a véleménye nem egyezett meg a vezetőségével.

„Tegnap találkozóm volt a klubnál, és ezt követően megerősítést nyert, hogy a klubnak és nekem nem ugyanazok a nézeteink a következő idénnyel kapcsolatban. Így nem volt meg a szükséges feltétel ahhoz, hogy aktiváljuk a szerződésem meghosszabbítását, így az június 8-án lejár, ennek következtében pedig távozom a csapattól” – mondta a spanyol.

Legfrissebb hírek

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

Ismét Slaven Bilic lett a horvát válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.13. 13:59

Hegyi Krisztián Prágában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 22:16

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, benn maradt a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.05.24. 19:13

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
2026.05.18. 14:07

Az Arsenalnak szabad azt, amit más csapatnak nem? Berágtak a játékvezetőre a West Hamnél

Angol labdarúgás
2026.05.11. 09:45

Trossard és a VAR volt a megmentő, nyert az Arsenal a West Ham otthonában

Angol labdarúgás
2026.05.10. 19:34

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00