Chelsea: Nem adjuk fel, harcolunk tovább – Matics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.02. 17:19
Nemanja Matics, a Chelsea labdarúgócsapatának hátvédje a klub hivatalos tévéjének elmondta, hisznek abban, hogy a szezon végén ott lesznek a bajnokság első négy helyezettje között.

„Fontos, hogy sorozatban nyerjünk mérkőzéseket. Nagy csapat vagyunk és muszáj egyre közelebb kerülnünk az első négy gárdához. Rettentő nehéz lesz, de megpróbáljuk utolérni őket. Meg kell próbálnunk a soron következő összes mérkőzésünket megnyerni. Tudjuk, hogy ez szinte lehetetlen, de a labdarúgásban bármi megtörténhet. Meccsről meccsre, lépésről lépésre kell haladnunk, a végén pedig meglátjuk, mi lesz" – mondta a „kékek” 27 éves játékosa.

A Chelsea jelenleg a 8. helyen áll a Premier League-ben – nyolc ponttal lemaradva a negyedik, ám két mérkőzéssel kevesebbet játszó Manchester Citytől.

A 2011–2012-es szezonban a Chelsea a hatodik helyen végzett a PL-ben, ám abban az idényben megnyerte a csapat a Bajnokok Ligáját, így címvédőként alanyi jogon szerepelhettek a BL következő idényében.

Guus Hiddink csapata március 9-én a Stamford Bridge-en fogadja a BL-nyolcaddöntő visszavágóján a Paris Saint-Germaint. Az első találkozón 2–1-re nyertek a franciák.

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53
Ezek is érdekelhetik