MU: „A sajtó azt akarja, hogy lemondjak, de nem teszem meg”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.28. 22:16
null
Louis van Gaal úgy érzi, a játékosai és az vezetők is bíznak benne – ezért nem mond le (Fotó: Action Images)
Louis van Gaal a Manchester United Chelsea elleni hétfői gól nélküli döntetlenje után azt mondta, hogy mivel a játékosai érte küzdenek, nem szabad lemondania posztjáról. Pedig az MU a bajnokságban hat meccs óta nyeretlen, ha pedig a Bajnokok Ligáját is számításba vesszük, a legutóbbi nyolc mérkőzését nem tudta megnyerni.

„Ha a játékosaim ekkora nyomás alatt ilyen jó teljesítményt tudnak nyújtani, nincs okom a lemondásra –mondta Van Gaal a küzdelmes 0–0 után. – A sajtó azt akarja, hogy lemondjak, de nem teszem meg. Ki kell töltenem a szerződésem. Életem első, vezetőedzőként eltöltött évében is rengeteg támadás ért, de miután megnyertük az UEFA-kupát, ezek a hangok elcsendesedtek. Itt az emberek többsége támogat, no nem mindenki. A legfontosabb, hogy a játékosaim ezt teszik, és küzdenek értem.”

„Újabb nulla nullát játszottunk, de a közönség tapsolt. Ha ezt veszem, nem aggódom, de ebben az őrült futballvilágban bármi előfordulhat. Bízom a klub vezetőségében és a játékosaimban, nem mindenhol kaptam meg azt a bizalmat, amit a Manchester Unitednél – folytatta a holland. – Van az a helyzet, amely során nincs más választása egy klubnak, ki kell rúgnia az edzőt. Bármi megtörténhet. Ha José Mourinhót elbocsátották, ez velem is megtörténhet. A lényeg, hogy itt mindenki bízik a másikban és küzdeni akar a másikért.”

„Természetesen aggaszt, hogy kirúghatnak, de jobban foglalkoztat, hogy a játékosaimat megfelelően felkészítsem a következő meccsre. Ha bizonytalannak érezném az állásom, azt nem a sajtóval beszélném meg, hanem az elnökséggel” – mondta Van Gaal, aki szerint akkor kellene aggódnia, ha a játékosai hitehagyottá váltak volna, de szerinte nem ez a helyzet.

Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
5 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
8 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
10 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
15 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18
Ezek is érdekelhetik