MU: első klubja elárulta, mennyibe került Schweinsteiger

2015.09.10. 11:24
Első klubja megerősítette, hogy Bastian Schweinsteigerért jóval kevesebb pénzt kapott a Bayern München a Manchester Unitedtől, mint amennyiről a német és angol sajtóban cikkeztek.

A Bild már korábban megszellőztette, hogy az MU 21 millió eurónál jóval kevesebbért jutott hozzá Bastian Schweinsteigerhez, és úgy tűnik, a német lap információja helyes volt.

A középpályás első klubja, a TSV 1860 Rosenheim ugyanis közleményben tudatta, hogy 9 millió euró volt az átigazolási díj. A Bild már korábban megszellőztette, hogy az MU 21 millió eurónál jóval kevesebbért jutott hozzá Bastian Schweinsteigerhez, és úgy tűnik, a német lap információja helyes volt.

A középpályás első klubja, a TSV 1860 Rosenheim ugyanis közleményben tudatta, hogy 9 millió euró volt az átigazolási díj.

Schweinsteiger 1992-ben kezdett futballozni a Rosenheimnél, amelytől 13 éves korában, 1998-ban igazolt át a Bayern Münchenhez. A bajor kiscsapat is részesül most a Bayern által kapott pénzből – ezért tudhatja a vezérkara a pontos átigazolási összeget –, nevelési díjként 19 ezer euró (5.8 millió forint) kerül a klub kasszájába a levonások után.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
3 órája

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
Tegnap, 19:36

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Két gólpassz a nyári szerzeménytől, a Bayern a Stuttgart kiütésével kezdte a bajnokságot

Német labdarúgás
2026.08.28. 22:30