MU: Beckham és 10 játékos, aki Ferguson szerint nem klasszis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.26. 09:37
Sir Alex Fegsuon óvatosan bánik a „világklasszis" szóval, elmondása szerint csupán négy futballistával dolgozott pályafutása során, akire ráillik ez a jelző. Az angoloknak nem kellett sok idő, máris összerakták a „nem világklasszisok" válogatottját.

Mint arról beszámoltunk, Sir Alex Ferguson elmondta, huszonhét év alatt mindössze négy világklasszissal dolgozott együtt. David Beckham azóta reagált is a skót legenda szavaira.Sir Alex Ferguson elmondta, huszonhét év alatt mindössze négy világklasszissal dolgozott együtt. David Beckham azóta reagált is a skót legenda szavaira.

A skót menedzser többek között két Bajnokok Ligáját és tizenhárom Premier League-trófeát nyert az MU-val. A sikercsapatokból a középpályás Paul Scholest, valamint az egyaránt támadó Eric Cantonát, Cristiano Ronaldót és Ryan Giggset emelte ki.

A britek természetesen meglovagolták a Manchester United legendájának gondolatmenetét, és a Daily Mirrornál összeállítottak egy csapatot azokból a játékosokból, akiket bár edzett Ferguson, nem nevezett világklasszisnak.

A KAPUBAN: Peter Schmeichel

 

A VÉDŐSOR: Jaap Stam, Rio Ferdinand, Nemanja Vidics, Patrice Evra

 

A KÖZÉPPÁLYA: David Beckham, Roy Keane, Bryan Robson

 

A CSATÁRSOR: Wayne Rooney, Ruud van Nistelrooy, Carlos Tévez

 

A KISPAD: Edwin van der Sar, Gary Neville, Laurent Blanc, Michael Carrick, Andrei Kanchelskis, Paul Ince, Andy Cole

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
21 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik