MU: „Nem világklasszis” – Beckham reagált SAF szavaira

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.25. 09:01
null
David Beckham mosolyog – miért ne tenné?(Fotó: Action Images)
David Beckham egyáltalán nem sértődött meg azon, hogy korábbi edzője, Sir Alex Ferguson nem sorolta őt azon világklasszis játékosok közé, akikkel menedzseri pályafutása során szerencséje volt együtt dolgozni.

 

 

Ferguson bevallása szerint Eric Cantona, Paul Scholes, Ryan Giggs és Cristiano Ronaldo ütötte meg a világklasszis szintet korábbi játékosai közül. David Beckham nem.

A Manchester Unitedet 2003-ban elhagyó, majd a Real Madridot, a Los Angeles Galaxyt, az AC Milant és a PSG-t is megjáró angol középpályás egyetért a skót edzőlegenda szavaival.

„Egyáltalán nem estek rosszul a szavai. Éveken át minden idők legjobb menedzserének keze alatt dolgozhattam, szerencsés voltam, amiért nagyszerű játékosokkal szerepelhettem sikeresen egy olyan csapatban, amelyet mindig is szerettem és azóta is szeretek” – reagált Beckham a BBC-nek.

„Egyetértek a főnökkel, számos világklasszis játékost ismerek, hálás vagyok, mert sokukkal együtt is játszhattam” – tette hozzá, és kinevette azokat az állításokat, amelyek szerint legalább annyira jó futballista volt, mint Cristiano Ronaldo.

„Nem, ez kizárt. Szerencsés voltam, hogy egy csapatban futballozhattam vele, ahogy a brazil Ronaldóval is. Büszke vagyok a pályafutásomra, a Manchester Unitedre és a sikerekre, amelyeket elértünk a csapattal” – zárta szavait a korábbi kiválóság.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32
Ezek is érdekelhetik